Olyan embereket keresek, akiknek van Facebook profiljuk és hajlandóak lennének pusztán emberi jó szándékból, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül segítséget nyújtani számomra.
Egy Facebook nyereményjátékban játszom, aminek a lényege a pontgyűjtés. Értelemszerűen minél több az ember pontja, annál nagyobb az esélye a győzelemre. A szabályzat megengedi, hogy ismerősöket invitáljunk meg a játékba, ami +1 pontot ér nekem, mint meghívónak.
Azt szándékosan nem írom le, hogy melyik oldal rendezi a játékot és mi a nyeremény (kérlek ne is találgassatok, úgysem válaszolok ezekre a hsz-ekre), de senki ne gondoljon semmi komolyra. Nem méregdrága elektronikai termékeket, vagy egy rakat pénzt szeretnék megkaparintani a Ti segítségetekkel. Illetve arról sincs szó, hogy ez valami becsapás, amivel valamilyen juttatásokat szeretnék szerezni magamnak. Aki segíteni szeretne, az úgy is meg fogja tudni, hogy miről van szó.
Az egész dolog úgy nézne ki, hogy aki segítőkész, az jelzi nekem, aztán felvesszük egymást Facebook-on. Utána küldöm a játék meghívót, majd a játék kezdése előtt Like-olni kell az adott oldalt. Ha ez megvan, indulhat a játék, ahol egy kérdésre kell válaszolni (akár helytelenül is, akkor is kapok pontot 😀 ). A kérdés megválaszolása után pedig akár törölni is lehet a Like-ot, a pontot akkor is megkapom. Az egész kb. 2 percet vesz el az életetekből.
Tehát, ha valaki úgy érzi, hogy szeretne segíteni, az kérem jelezze nekem. Honorálni csak egy nagy köszönömmel tudom mindenkinek. Illetve, ha sikerrel járok (talán ha nem, akkor is) esetleg egy blogban elregélem, hogy miről is szól ez az egész.
Ui: Ha esetleg szabályellenes a blog, akkor egyrészt elnézést kérek, másrészt meg töröljétek nyugodtan.
Ui2: Nem mintha esélyes lenne, de természetesen ezzel a bloggal nem szeretnék indulni a Hét blogja játékon.
richie8
12 éve, 2 hónapja és 3 heteÉn szívesen segítek totyak pajtás 🙂
batedmoldhun
12 éve, 2 hónapja és 3 heteKI ne segítene totyaknak 🙂
fenya
12 éve, 2 hónapja és 3 heteÉn is benne vagyok!
marco
12 éve, 2 hónapja és 3 heteUtóiratokon beszartam.😄 Majdnem. (geek)
rdave
12 éve, 2 hónapja és 3 heteBőven van két percem. 😉 Elvileg van valami link a GC-s profilomban FB-ra.
totyak
12 éve, 2 hónapja és 3 heteKöszönöm szépen mindenkinek, aki eddig jelezte, hogy kisegít, illetve azoknak is akik ezután fogják. Holnap késő délután mindenkinek írok pü-t.
paulmarlow
12 éve, 2 hónapja és 3 heteMondjuk mint grafikus én már megszívtam az ilyen „haverok szavazzatok már a munkámra hogy nyerjek fasza cuccot” játékokat, persze tudom hogy ez nem olyan volumenű, de én részemről megutáltam az összes ilyet. 😄
Egy Dell versenyen indultam anno ahol 160.000 Ft értékű laptopot lehetett volna nyerni s csak annyit kellett csinálni hogy szerkeszteni kellett egy matrica képet majd azt szavazásra engedni.A kedves nyertes meg csinált egy oldalt ahol azt hírdette hogy ha az ő képére szavaznak akkor kisorsol egy iphone 4-et.Persze a képe annyiból állt hogy a googleből letöltött egy képet majd azt küldte be a versenyre.Na persze nem kellett sok s a sok hülye praszt feltolta a gyereket az első helyre, annak reményében hogy majd sorsolás lesz.
160.000 magyar HuF mellett megengedte magának a „hordozthatókéziszámítógép”szalon hogy ő legyen a nyertes.
A másik meg a talán ide is haver oldal, a játszbekapcs volt ahol a logójuknak kellett testet rajzolni..ott is két ember közös munkája nyert amiben se krativitás se kézügyesség nem volt (mivel nevet is kellett adni a robotnak az meg On-x lett…😉.
Úgyhogy az ilyen játékok tökéletesen megmutatják hogy hogyan épül fel a mai társadalom…Mindenki mögött kell lennie valakinek mert akármilyen jó is a munkája az ma már nem jelent semmit.
Úgyhogy én ilyenben már se szavazóként se pályázóként ne mveszek részt, de neked sok sikert.
wegh
12 éve, 2 hónapja és 3 heteÉn is segítek, facebook link a profilmonál 🙂
lolz
12 éve, 2 hónapja és 3 heteLinkeld pm-ben a facebookodat.Este úgyis fent leszek és akkor majd tudok segíteni.
skyman
12 éve, 2 hónapja és 3 heteTotyak küldj egy pm-et, vagy keress rám facen! Szíves örömest segítek ha aktuális még.
danyee
12 éve, 2 hónapja és 3 heteFacebook link a profilomnál elérhető. Szívesen segítek
totyak
12 éve, 2 hónapja és 3 heteNem tudom elégszer megköszönni azoknak, akik felajánlották a segítségüket (vagy ezután ajánlják fel). Mindenkinek nagyon köszönöm. A játék egyébkét 27-én ér véget, tehát még bőven lehet jelentkezni, aki segíteni szeretne.
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 3 heteSzivesen segítek
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 3 heteJulcsi Agárdi jelölj be
totyak
12 éve, 2 hónapja és 3 heteMég a mai és a holnapi napon bárki felajánlhatja segítségét, aztán véget ér a játék. Akinek van kedve és ideje segíteni, kérem jelezze PÜ-ben. Köszönöm
neurotic
12 éve, 2 hónapja és 3 heteEgyetértek PaulMarloW-al. Nekem az ilyen lájkold ezt és lájkold azt dolgokból már tökéletesen elegem van. Nap mint nap egy kulcstartóért vagy valami szarságért rengetegen nyomják a lájkokat, spamelik az ismerőseiket meghívókkal stb. Az így kiírt pályázatokat sem azok nyerik akiknek a munkája megérdemelné, hanem azok akik minél több embert húznak be. Lehet hülyén hangzik, hogy valaki a „Like” gomb használatával elveket hoz fel, de nekem igenis elveim vannak és csak akkor használom ha valami tényleg tetszik.
Viszont azt jó látni, hogy vannak emberek ez alatt a blog post alatt akik tényleg önzetlenül segítenek és nem azt nézik, hogy nekik hogy lesz belőle hasznuk. Bár lehet csak kíváncsiak 😛
totyak
12 éve, 2 hónapja és 3 heteValó igaz, hogy amióta megjelent a Facebook, sajnos sok játék eltolódott abba az irányba, hogy a felajánló oldal minél több megosztást és Like-ot kapjon. Ebben egyetértek veletek, hogy nem a legjobb megoldás.
Másrészt viszont senki nem kötelez rá, hogy játssz velük. Én csak egy puszta kérést írtam le a blogban, nem vártam senkitől semmit, de örültem, hogy sokan segítettek.
couretto
11 éve, 11 hónapja és 3 heteWat