Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes történések zajlottak le a Nintendo háza táján a közelmúltban, a Ripstone névre hallgató indie csapat vezére, avagy Phil Gaskell szerint ugyanis a japánok zöld utat adtak számukra egy esetleges cross-play funkció kivitelezéséhez. A kis stúdió a Pure Chess és a Knytt Underground című videojátékon dolgozott, illetve dolgozik jelenleg, és előbbi esetében vetették fel a Nintendo számára az esetleges cross-play lehetőségét, aminek Gaskell szerint a japánok nagyon örültek, és igyekeztek minden segítséget megadni nekik abban, hogy végrehajthassák terveiket.
Mivel a Nintendo ennyire nyitott a témában, ezért forrásaink szerint később az sem zárható ki, hogy ebből az aprócska kezdeményezésből olyan nagy dolgok is kinőhetnek, minthogy a Nintendo Wii U és a PlayStation 3, esetleg a PlayStation 4 fanatikusai egymással is megmérkőzhetnek majd egyes videojátékok esetében.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaValóban olyan fontos egy ilyen funkció? Tényleg kihasználják ezt a játékosok?
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaValamivel elő kell jönniük, mert amúgy végük…
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaValamit tényleg muszáj csinálni, különben csőd. De nem hiszem, hogy a sony-t érdekelni fogja az ajánlatuk.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 4 napjaCsak valami ütősebb kéne.