Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár már korábban is hallhattunk arról ilyen-olyan forrásokból, hogy a PlayStation 4 forradalmi kontrollere, avagy a DualShock 4 támogatja majd a PC-ket - a gamescom 2013-on például már a Need for Speed: Rivals-t is így PC-re kötött DualShock 4-gyel próbálhatták ki a rajongók - de hivatalos részleteink eleddig még nem voltak a témában. Hangsúlyozandó azonban, hogy eddig, hiszen Shuhei Yoshida, avagy a Sony Worldwide Studios atyaúristene nemrégiben egy hivatalos Twitter-bejegyzésben erősítette meg a híreket, miszerint a DualShock 4 alapvető funkciói tökéletesen kompatibilisek lesznek a PC-vel is.
Mit jelenthet az, hogy az alapvető funkciók? Yoshida szerint azt, hogy az analóg karok, valamint a gombok tökéletesen működnek majd, ellenben a mozgásérzékelővel – ami ugyebár PlayStation kamerát igényel -, de egyelőre még az is kérdéses, hogy a kontroller érintőképernyőjével mi lesz a helyzet. Remélhetőleg azt is támogatja majd néhány alkotás! Ti örültök a hírnek?
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 2 heteEz jó hír, de jó lenne működés közben is látni. 🙂
kpal
12 éve, 3 hónapja és 2 hetepc szuper 😉
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 2 heteÉn örülök, hogy nem kell mindenhez külön venni 😄
rdave
12 éve, 3 hónapja és 2 heteLegalább akkor kontrollerem lehet… 😄 Jó lenne, ha PS3-al is menne.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 2 heteLegalább a magamfajta only PC-s játékosok is beletanulhatnak a konzolos irányításba. Úgy is hót béna vagyok benne. Csak hát drága mulatság lesz ez az irányító ahhoz, hogy ilyenen tanuljon az ember.