Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mindig lehangoló dolog mikor egy "korszak" végéről kell hírt adni és sajnos ez is ilyen, hiszen a Nintendo bejelentette, hogy leállítják a Wii konzol gyártását. Erre a bejelentésre már lehetett számítani, de így is erősen hat.
A Nintendo a hivatalos japán oldalán közölte, hogy hamarosan leállítják a konzol gyártását. Pontos dátumot még nem közöltek arról, hogy mikor is állnak le a futószalagok.
A Wii még anno 2006-ban került a boltok polcaira és megjelenése óta több mint 100 millió darabot adtak el belőle (ezt a számot idén érte el). Az eladások egy tizede Japánban történt, hiszen ott 12 millió példány talált gazdára.
(A konzolok történetében eddig csak a PlayStation és a PlayStation 2 rendelkezik nagyobb eladási számmal, de ez még változhat)
A legtöbb példányszámban eladott játék hozzá a Wii Sports (82 millió példány).
Azért még nem kell teljesen eltemetnünk a konzolt, hiszen még fog érkezni rá játék.
csirkee
12 éve, 3 hónapja és 2 hetejó pofa konzol, kár h vége lesz, de gondolom azért mert majd jön valami új, valami jobb 🙂
darkomen
12 éve, 3 hónapja és 2 hetea Wii U az utóda, ám annak a fogadtatása nem lett épp a legjobb és a játékfelhozatala sem épp a legkiemelkedőbb
totyak
12 éve, 3 hónapja és 2 heteMár a Wii is olyan régi? Nagyon megy az idő. Én azt hittem fiatalabb. Azért még tarthatták volna kicsit a piacon, párat még csak vettek volna belőle.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 2 heteElsőre azt gondoltam, hogy elég pofátlanság ilyen hamar megölni a Wii-t, de rájöttem, hogy a Wii U kompatibilis visszafelé, szóval aki venni akar, annak egy kicsit mélyebben zsebbe kell, hogy nyúljon, de többet is kap az árért.
angryknight
12 éve, 3 hónapja és 2 hetehát igen pedig jó konzol lenne csak hát minden nagyobb címet lemondtak a WIIU-ról mert gyenge a vas 🙁
amonrazoli
12 éve, 3 hónapja és 2 hete🙁 szomorú hír sajnálom 🙁
dzani
12 éve, 3 hónapja és 2 heteA Wii-ről mindíg a South Park azon része jut eszembe,mikor Cartman várja a Wii-tés lefagyasztja magát 😄 Elég lehangoló hogy az akkor még meg sem jelenő termék volt a hír, most pedig a gyártás beszüntetése,gyorsan repül az idő…
yanez
12 éve, 3 hónapja és 2 heteA PS2 korszaka is csak nemrég fejeződött be, pedig a Wii-től le van maradva egy generációval. De aki nem tolta még Wii-n és csak most vesz egyet, évekig lesz mit játszania, mert hihetetlenül sok játék van a masinára!
boston
12 éve, 3 hónapja és 2 heteHát igen mindenki fog venni, mert ugyanúgy mint a ps-2nél nagyon e fog menni az ára.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 2 heteKár igazán letehet volna Wii 2 utódnak, az tuti évekig használják majd ezt.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 2 heteFF XI kiegészítő még jön hozzá, ha jól emlékszem. Japánban az lesz az utolsó ps2 játék. Fifa is kijön még rá.
thelondon
12 éve, 3 hónapja és 2 heteAnno engem az Xbox gyártás leállítása érintett érzékenyen.De mindennek vége egyszer.