Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy ideje már pletykálnak a Nexus 5 érkezéséről, mely a sikeres Nexus 4-et lesz hivatott leváltani a feltételezések szerint valamikor október végén. A Google egyelőre semmilyen hivatalos információt nem közölt a vélhetően Android 4.4 KitKat rendszerrel érkező telefonról, ám mivel hosszas folyamatok után kerülhetnek piacra a mobilok, így szokás szerint néhány információ kiszivárog a megjelenés előtt.
Legutóbb két előremutató információval bővült a pletykatár. Az első a telefon erejét hivatott bemutatni, mégpedig egy kiszivárgott Benchmark teszt által. Ha hihetünk a számoknak, akkor az új Nexus mobil képes lesz az Apple nemrég bemutatott 5S telefonjával azonos erőt kifejteni, ami nagyon nagy teljesítmény lenne.
A másik információ a megjelenési dátum lehetséges időpontjáról árulkodik. Ez nem más, mint a mobiltartozékokat gyártó Spigen egyik ajánlata, mely a Nexus 5 készülékünket hivatott megvédeni a károsodástól és szennyeződésektől. A készletezési dátum pedig nem más, mint október 30.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 3 heteBitang erős telefonokat tudnak manapság összerakni. Évekkel ezelőtt ki gondolt volna erre? Kár, hogy mindig nagyon magas áron kerülnek a boltokba és sajnos lassan is csökken az ár.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 3 heteÉs két napot is csak kikapcsolva bírnak…
totyak
12 éve, 3 hónapja és 3 heteNa igen, ez az elsődleges problémám nekem is, ezért nem veszek okos tlefont. Nincs arra szükségem, hogy naponta tölteni kelljen. A mostani kb. 6 éves gagyi telefonom még mindig simán kibír egy hetet egy töltéssel.
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 3 heteSajknos ez elég nay problmát jelent ezeknél a kis számítógépeknél.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 3 heteÉn is azért használok régi telefont. volt egy szobatársam 2 éve, aki iphone-t használt. nem volt számítógépe, azért hogy ezt megengedhesse magának. de minden nap végén tölteni kellett, mert alig bírta ki a 24 órát.
lolz
12 éve, 3 hónapja és 3 heteHát igen fasza telefonok,de ilyenekre pénzem.Jó lesz nekem a „nem okos” telefon is.😄
csirkee
12 éve, 3 hónapja és 3 heteHidd el, idővel fejlesztenek majd ennél is jobbakat 🙂 manapság már nagyon nehéz követni az ilyeneket, egyre nagyobb teljesítményre képesek, egyre jobb fényképező-t raknak beléjük, és egyre nagyobbak lesznek 😄
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 4 heteÜdv mindenkinek !
Valóban egyre gyorsab gépek jönnek ki van köztük pl.: Nexus 4, 5? Ami jó árfekvésű. Illetve 13? power bank 20000 mah ez szerintem megoldotta az akku problémát is.
Ezzel kb. 1 hét az üzemidő folyamatos használat mellett.
4-5 éve ezen még scifiben is nevettünk volna (4mag 2000x mhz 2 giga ram 4 G . Sosem gondoltam volna 95 ben mikor elhoztam az első 2110 i a pannontól 500Ft bérleti díj ellenében. Akkor még az sms illetve saját telefonkönyv is üzleti csúcsnak számított.