Minden tavaly novemberében kezdődött. Amikor egy hírportálon egy hírdetés fényében rátaláltam a District187 játékra.
Nagyon beleéltem magam, hogy végre kipróbálhassam. A rossz internetnek hála, 18 óra alatt le is töltöttem az egészet. Hajnali kettőkör fejeződött be, feltelepítettem és azonnal kipróbáltam. Nem bírtam várni…Akkor lépett be édesanyám a szobába és elkezdett kiabálni, hogy miért nyüstölöm még a fránya kompjútert?! Persze kicsit súlyosabb szavakkal. Ez már egy intő jel volt, hogy ez a játék még a „sírba” visz.

De engem nem érdekelt. Másnap délben keltem fel amikor a családtagjaim ebédeltek. Felébredtem, bekapcsoltam a számítógépet és vártam, hogy betöltsön. Addig ki mentem hozzájuk. Leültem ebédelni. Mikor végeztem az étkezéssel, addigra már be is töltött minden szépen. Beléptem a játékba és – pontosan nem emlékszem – de este 9-ig játszottam. Utána kikapcsoltam a gépet, mert akkor már tudtam, hogy sokat játszottam…

Nem bírtam aludni, mert aznap éjjel nagyon hideg volt és szinte reszkettem. Úgy éjfél körül nyomott el az álom. Minden kezdődött előről. Iskolába mentem – hétfő volt… utáltam a hétfőket. Hiszen mindenki utálja. Végig szenvedtem azt a 6 órát bent az iskolában. Azon a 20perces visszaúton amit a buszon töltöttem – elaludtam.
Arra ébredek fel, hogy egyel arrébb településen áll meg a busz. Mondtam magamban: „Ez aztán nagyon jó” – persze itt is visszafogtam magam. Télen, mínusz 10°-ban sétálhattam 5km-t haza. Hazaértem, anyám már aggódva várt az ajtóban, hogy miért értem haza ilyen későn. Mivel 5km gyaloglás nem 10perc…Leültem a kandalló mellé felmelegedni. Miután felmelegedtem, nem csináltam meg a leckém, mert nem érdekelt. Szerintem ki fogjátok találni mit csináltam. Igen! Leültem játszani.

Ismét 5-6 órát játszottam folyamatosan, néha csak inni mentem ki, vagy éppen wc-re. Ez így ment napról-napra. Az iskolában elkezdtem rontani. Az osztályfőnököm felfigyelt rám, hogy mennyire fáradt vagyok az iskolában és ezt a jegyeimen is észrevette. Másnap felhívta anyámat, hogy megkérdezze miért vagyok annyira fáradt. Felelte: ” Hát mostanában elég sokat ül a számítógép előtt” – piruló arccal. Az osztályfőnököm azt tanácsolta, hogy ne gépezzek legalább egy hétig.

Nehéz volt betartani, mivel mindent újra kellett vennem a játékban, lejártak a cuccaim, a fegyvereim. A hét végére ideges voltam… Fél 7-kor felkeltem, hogy megvegyem újra a felszereléseket. Azthiszem délben kopogott anyám az ajtón, hogy kész az ebéd. Persze mitsem sejtve azt hitte, hogy alszom, de ott talált a gép előtt karikás szemekkel. Akkor nagyon mérges lett és kiabált velem. Én becsuktam az ajtót, betakaróztam és elaldutam.

Ugorjunk is egy kis időt…

Május vége lehetett, amikor már rosszul álltam 2-3 tantárgyból. Történelem,Irodalom,Matematika…
Ebből kettőt sikerült kijavítanom.

De a matematikát nem.

Mivel éjjel-nappal játszottam, nem tudtam koncentrálni matek órán a feladatokra.
Év végén megbuktam matekból…Anyám csalódott bennem. Beíratott korepetálásra, heti kétszer – óránként 800 forintért. Persze ezt mind ők állták. Egész nyáron jártam különórára, minden héten.
Augusztus volt. Amikor már kezdett izgatni, hogy mi lesz velem és hogy hol rontottam el. Rájöttem a játék volt a ludas.

-Augusztus 22, javítóvizsga matekból..

Bementem az iskolába fal-fehér arccal, gyomorideggel és remegő kezekkel. Az izgalomtól teljesen kész voltam. Bementem a terembe, de a tanár nem jött. Ettől csak fokozódott bennem az izgalom és kezdtem rosszul érezni magam. Rájöttem, hogy csak éhes vagyok, mert egész nap nem ettem semmit, sőt még előző nap sem. Kivettem a táskámból a párizsis szendvicsem, mind befaltam.. Jobban lettem, jobb is lett a közérzetem. 20 perc után belépett a tanár. Elémrakta a 2 és fél oldalas dolgozatott és azt mondta: ” Aki nem tudja az anyagot egész évben, az mostsem fogja tudni”. Igaza volt. Nem tudtam szinte semmit.

Elkezdődött a szóbeli. Ott többet tudtam, mint írásban ezért ott több pontom lett sokkal, mivel mindenki tudja rólam, hogy szeretek sokat beszélni. Később rátértünk a személyes részre. Azt kérdezte, miért nem tudom ezt a teljesítményt év közben megmutatni? Feleltem neki: Tanárúr! Sajnálom, hogy nem tanultam egész évben. A játék elvette az eszem és nemtudtam szabadulni tőle. Látta rajtam, hogy őszinte vagyok és azt mondta: „Nembaj, következő évben biztos menni fog”. Ránéztem láttam rajta, hogy mosolyog, ezzel elárulva azt, hogy átengedett. Megígértette velem, hogy amikor hazaérek, azonnal töröljem le a játékot a gépről. Örömtelien hazaértem, körbecsókoltam a családom.

Bekapcsoltam a számítógépet, de ezúttal más céllal. Letörölni azt a szemét játékot.

Amikor letöröltem, jobban éreztem magam, mintha újjá születtem volna…
Újra járok a barátaimmal focizni és a többi.
Bízakodva várom a következő tanévet.

Game Over!