A Far Cry 3 egy openworld FPS, melyben jó pár lehetőségünk adódik időtöltésre.
A sztori lényegében annyi, hogy a főszereplő Jason és barátai ellátogatnak egy szigetre bulizni, aztán egy kalózcsapat fogságába esnek. Testvérünk Grant segítségével meg is szökünk. Azonban tesónkat lelövi Vaas Monetengero, a kalózok őrült vezetője. Sikeresen megmenekülünk Vaas elől, és a Rakyat törzs fogad be minket, akik kitetoválnak minket és fegyvereket is tudunk tőlük venni.
A feladatunk elintézni Vaas-t és kiszabadítani a barátainkat. Ez persze nem olyan egyszerű, ugyanis a szigeten mindenhol Vaas emberei rohangálnak, szóval néha lopakodnunk is kell, nem csak Rambo hadviselésbe kezdeni.
A játék alatt a Dunia engine 2 működik, ami lényegében egy Ubisoft által módosított CryEngine. A játék jól néz ki, de az igaz élményt maximális felbontáson mutatja a játék. Konzolokon is nagyon jól néz ki, de a PC mindig a legszebb.
A játék hangulata egész jó, a zenék is baromi jók. A történet is egész jó, csak a vége felé eléggé vontatott. Én például a vége felé már mocorogtam rendesen, hogy mikor lesz már vége. Nem rossz, csak monotonná válik.
A játékban mindent magunknak kell előállítani. a fegyvertartóktól, a hátizsákon át a pénztárcáig mindent. Ezeket a levadászott állatok bőréből készíthetjük el. Valamint készíthetünk magunknak szereket, amikkel megnő az ellenállásunk, vagy fájdalomcsillapító hatásuk van.
Aki unná magát, annak is van bőven tennivaló. Ugyanis vannak előőrsök, amiket Vaas emberei őriznek. ha ezeket elfoglaljuk megritkulnak a területen járkáló kalózok. Ezeken kívül még vannak rádiótornyok amiket ha bekapcsolunk látható lesz a térképünkön az adott terület, plusz még egy fegyver is ingyenessé válik a boltokban. szerintem ezzel a saját munkájukat vágták tönkre, mert innentől nem lesz értelme a pénznek. Max ha lőszert akarunk venni.
A játékban van egy fejlődési rendszer, ahol szintlépés után eltudjuk osztani a pontjainkat három ágra. Kígyó, pók és gém (vagy kócsag).
Ezek között bőven lehet választani. A különböző csendes kivégzésektől a gyorsabb sprintelésen át, a gyorsabb újra töltésig van MINDEN.
Az ellenfeleink vagy túl figyelmesek, vagy éppen teljesen vakok. Fényes nappal elosonok előtte a fűben és nem vesz észre, de hangtompítos gépfegyverrel leszedtem egy toronyban valakit, de kiszúrt mielőtt végeztem volna vele, szóval az egész bázis tudott rólam.
Gyűjthetünk még japán katonai leveleket, ereklyéket, memóriakártyákat, amikben drog cartelek munkásságáról olvashatunk
De a játék akkor is szórakoztató. Mondjuk én nem tudnám még egyszer végigvinni, de jól szórakoztam vele. A monotonitás veszélye viszont fennáll.
Tudom ajánlani, mert egy nagyszerű játék és megéri megvenni minden hátulütő ellenére.
A játék Steamen 30 Euró. Aki viszont kipróbálná a Blood Dragon DLC-t is, az még plusz 15 euró.
Köszönöm, hogy elolvastad 🙂
yanez
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMost tolom, persze jelenleg szünetelek vele. Én akciósan vettem a Gamestop-ban. Újonnan $20 dodóba „fájt”, még a használt is drágább volt, $35. Én sem értem ezt az amcsi üzletpolitikát, de ez van. 🙂
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNEkem nagyon tetszett/tetszik a játék. Sok vörösnek elkaptam a grabancát 😄
lac
12 éve, 4 hónapja és 3 heteSajnos hamar kiismerhető, és a legnehezebb fokozaton is könnyen végigjátszható, de ettől függetlenül valóban kiváló játék.
willthawheel
12 éve, 4 hónapja és 3 heteSzép kis blog, de szegény Vaas-nak égnek fog állni a taraja, ha megláttja azt az átmodifikált nevét…xD
danyee
12 éve, 4 hónapja és 3 hetexD Na látod azt elfelejtettem javítani.
latyaa
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNagyon jó kis blog!!! Nekem nagyon tetszett!! Még több ilyet!!
Kár hogy én nem tudtam végig vinni. Egyszerűen nekem nem volt hozzá türelmem, szerintem iszonyatosan vontatott, és unalmas a 2. szigettől. Én abba hagytam , pedig végig akartam vinni. Meg vettem még anno 12Eft-ért akkor is elkezdtem és szinte meg untam ugyan ott mint most. Egy darabig nagyon jó de utána … konkrétan hányingerem lett már a 10. kalóz tábor elfoglalásánál , képzelhetitek mikor az utolsót elfoglaltam milyen leli állapotba voltam, asszem 34 van. De most félre tettem nekem ennyi volt.
danyee
12 éve, 4 hónapja és 3 heteUbisoftos agymenés, hogy tele kell rakni a játékokat ilyenekkel, ez van
thelondon
12 éve, 4 hónapja és 3 napjaNagyon jó kis játék volt.Nekem bejött kivéve a multit.
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 napjaoktóberben készen lesz a magyarítása
én akkor fogom elkezdeni majd
direkt emiatt nem is játszottam még vele egy órát sem 🙂