Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Star Wars nevet meghallva amik egyből eszünkbe jutnak mostanság az Mickey Egér, VII illetve az EA-féle Battlefront játék, melyről igazán sok mindent nem tudunk még most sem, de azért jó látni, hogy az EA törődik a Star Wars szériával. Patrick Söderlund, az EA Games igazgatója a következőt nyilatkozta:
A legfontosabb, hogy fogjuk a Star Wars jogokat és olyan játékokat készítsünk, amiktől leesik majd az emberek álla. Olyasmit kell tennünk, mint amit a Rocksteady tett a Batman jogaival. Nem fogjuk elsietni a játékok megjelentetését. Időnk és hozzáférésünk is van a régi LucasArts-korszak játékaihoz, így azokat áttanulmányozzuk, de természetesen nem fogjuk ezeket másolni, ugyanis mi csak saját játékot készítünk.
Az új Star Wars: Battlefront-ról nem mondhatott információkat, de azért megosztotta velünk, hogy sikló illetve AT-AT mindenképpen lesz a játékban. (Ahogy azt a teaser videóban már láthattuk.)
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteAz jó lenne ha alkotnának egy olyan jót🙂
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMost az EA-nél mit keres a Star Wars? Nem a Disney-nél vannak a jogok? Vagy kiadták a játékkészítést az EA-nek, mint alvállalkozó?
darkomen
12 éve, 4 hónapja és 3 heteKiadták nekik
tibee984
12 éve, 4 hónapja és 3 heteDe várom már 😄
richie8
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEddig is szerettem a Battlefront részeket, és ezt egyenesen imádni fogom, ha igaz hogy készülőben van.
willthawheel
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEddigi részekkel is elvoltam, de ha a jövőben le fog esni az állam tőle…Hmm, az jó lesz. 😛
dns
12 éve, 4 hónapja és 3 heteHát, attól biztos leesne az állam, ha ezentúl az összes SW gammát csak konzolokra adnák ki😛
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 3 hetehát remélem is hogy le fog esni 😛
danyee
12 éve, 4 hónapja és 3 heteCsak tényleg essen le tőle az állam… 🙂
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteRemélem a filmektől is lefog 🙂
kiraly001
12 éve, 4 hónapja és 3 heteÍgy már lehet,hogy figyelemmel kísérem a star wars-t.😮
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 3 heteA-wing jól néz ki a trailerben 😄