Aki már nagyjából beszélt velem a fórumon az tudja hogy elég fiatal vagyok (aki nem az is:D) ezért lehet érdekes egyes veteránoknak ez a cikk.

De kezdjünk is bele.

4-5 éves lehettem amikor egy hideg napon át mentünk Érdre a rokonokhoz egy kis találkozóra, azért emlékszem hogy hideg volt mivel a kereszt anyámtól kaptam egy sálat ami a mai napig megvan.

A Nagy mamámnál ebédeltünk és miután ugye az ebédnek vége a felnőttek beszélgetnek amit a gyerekek rendszeresen unnak pl hogy kinek a főnöke egy s.gg fej és a politika így meg úgy…:D
Tehát történ az hogy betévedtem a nagybátyám szobájába és ott elég szép látvány fogadott a polcán egyébként volt egy nagy alien szobor és az alien összes része, de ez most nem lényeg:D
De a lényeg ott volt a TV mellett, egy playstation 2!
El sem tudtam képzelni hogy az mi lehet, valami modern kazetta lejátszónak gondoltam szerintem de ebben nem vagyok biztos mivel szemmel láthatóan nagyon érdekelt engem a szerkezet ezért a nagybátyó megkérdezte szeretnék e játszani, és hát ugye melyik gyerek mond nemet a játékra?!:)

Ami egy kicsit ma már fura a sztoriban hogy ami éppen bent volt az a gta sanandreas volt ami nem éppen ideális egy 4-5 éves gyereknek…:D
De hát ne hibáztassuk a nagybátyót ő csak jót akart:)

Nagyjából 4 órát játszottam a játékkal és amikor haza mentünk még arra is emlékszem hogy a játékról álmodtam:)

Összességében nagyon örülök hogy be merészkedtem abba a szobába mert lehet hogy minden máshogy alakul ha nem teszem meg.

(A cím nem teljesen pontos mivel előtte már játszottam aknakeresőt és flippert windows xp-n)