Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Western Digital vezérletével érdekes szervezetet alapított több nagy gyártó, mely a Storage Products Association nevet kapta, céljuk a HDD, SSD, valamint egyéb tárolási technológiák egyre növekvő támogatása és terjesztése. Az SPA olyan neves tagokkal indult, mint az említett Western Digital, a Toshiba, a Seagate és a HGST. Legfőbb céljuk, hogy kiemeljék a forgó mágneses tárolási technológiák érdemeit és értékeit, valamint az, hogy a fogyasztók és a szakemberek tudják milyen fontos szerepet töltenek be a HDD-k és SSD-k a digitális életük során.
A szervezet számos konferenciát és tanfolyamot kíván elindítani a partnereik, tagjaik és a felhasználók számára is, melyekben kitérnek a technológiák lényegére és értéke, valamint az érdeklődők megtudhatják, hogy melyik technológiát érdemes alkalmazniuk az ő igényeiknek megfelelően.
2020-ig éves szinten harminc százalékos növekedést várunk a digitális tartalmak mennyiségét illetően, ezért is fontos az alkalmazott tárolási technológiák fejlesztése és megértése, melyet az SPA kíván képviselni
A szervezet további tagok csatlakozását is örömmel fogadja. Az első előadásukat már meg is tartották, mely a Flash memóriákról szólt.
italianman
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaVégre egy értelmes lépés.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaEgész jó ötletnek tartom ezt a szervezetet, remélem a kisebb, pl. a 64 GB-os SSD-k fontosságát is megbeszélik, és csökkentik az árakat egy olyan szintre, hogy a kisebb költségvetésű felhasználók körében is elterjedjen ez a technológia.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaÉn meg pont semmi értelmét nem látom ennek a csoportosulásnak. Aki kicsit is képben van a számítástechnikában, az tudja, hogy a tárterület nagyon fontos minden számítástechnikai ágazatban. Innentől kezdve meg minek népszerűsíteni:
lolz
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaNem csak magát az adat tárolást népszerűsítik.Hanem azon belül is mindent.Pl.:adataink védelme is lesz úgy hallottam.És itt nem az alapokra gondolok mint win súgóba.😄