Mikor először találkoztunk megpróbáltál megölni. Zsoldos voltál, én pedig szemtanú.
Ma én vagyok zsoldos.

Te pedig halott vagy.

Csodásan sziporkázó, megnyomorított lelked kihunyt. Nem emlékezel vissza többé a gyerekkori traumákra, sem a nevelőapád által tett szörnyűségekre.

Nem húzódik mosolyra a szád, mikor a veled beszélők rájönnek, ki is szunnyad a szabályos fogak keretezte mosoly mögött. A társaid már nem ugratnak többé.

Nem éltél jó emberként, de a mi mértékeinkkel mérve becsületes voltál.

Becsületes, és sosem árultad volna el a társaidat. Nem tetted volna pedig sokszor, túl sokszor kínoztak meg, és fenyegettek halállal, amire te válaszul vagy felrúgtad az illetőt, vagy csupán kajánul mosolyogtál.

Az esetek döntő többségében megúsztad sérülések nélkül. Az évek során vállon lőttek, odalett két lábujjad, és jó pár fogad is. A fogakat pótoltattad. Volt rá pénz.

Öltél, hogy élhess.

Nem voltál több egy betört nőstényfarkasnál, aki vadászott, mert azt mondták neki.

Mégis, mikor egyszer whiskytől bódulva fölém hajoltál és megcsókoltál, tudtam, hogy ez csak az álca. Egy apró madárka, aki sas-bőrbe bújt, hogy ne legyen táplálék.

Emlékszem arra az éjszakára.

Azt hittem különleges vagyok, hogy lefeküdtél velem, de később kiderült, mint a csapat egyetlen női tagja, minden társammal lefeküdtél már legalább egyszer.

Nem szerelemből, csupán a kölcsönös élvezet miatt. Erre azt mondanák sokan, hogy könnyűvérűség, pedig csupán figyelem elterelés, pláne, hogy naponta élet-halál közt lebeg az ember.

Megöltek, mert ott voltál.

A célpont nem Te voltál , hanem Mi . Bosszút sem csak miattad állunk, hanem Magunkért.

Bármelyikünk kaphatta volna azt a golyót. A mesterlövész mégis téged választott. Ha élve kapjuk el, talán elmondja miért.

Most indulnunk kell. Vár a vadászat.