Az alábbiakban olvashatjátok a hivatalos információkat:
Hazánk legismertebb és egyik legrégebbi játékfejlesztő stúdiójában felfüggesztették az idén februárban bejelentett, új Imperium Galactica projekt munkálatait. Peller András, a cég ügyvezető igazgatója a döntést nem pénzügyi, likviditási okokkal, hanem szakmai indokokkal magyarázza. Ezek közé sorolja, hogy a fejlesztés nem úgy haladt, amely a folytatást indokolta volna.
A Digital Reality kizárólag a projekt munkálatait állította le, a cég nem szűnik meg, a folytatásról a tulajdonosok megkezdték a tárgyalásokat. Az Imperium Galactica fejlesztésén eddig dolgozó szakembereket lehetőség szerint a Docler cégcsoport kívánja a továbbiakban alkalmazni.
A Digital Reality Magyarország egyik legrégebbi múltra visszatekintő játékfejlesztő cége. Az 1991-ben összeállt alapító csapat első alkotása, a Reunion 1994-ben jelent meg. Korai fejlesztései közé tartoznak olyan, ma már legendásnak számító művek, mint az Imperium Galactica-sorozat vagy a Haegemonia, melyeket számos nyelven, több mint hatvan országban adtak ki. A legnagyobb sikert az Imperium Galactica 2 érte el, mely felkerült az USA top 10-es eladási listájára, valamint az ezredfordulón elnyerte a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) díját is.
yanez
12 éve, 12 hónapja és 16 órájaHurrá! Megszűnik-nem szűnik meg: mintha hír sem lett volna 😄
tibee984
12 éve, 12 hónapja és 16 órájaEz az! 😄
totyak
12 éve, 12 hónapja és 16 órájaNagyon jó hír. Kár lett volna, ha a kevés magyar játékfejlesztő csapat egy ilyen nagy multú céggel szegényedne.
richie8
12 éve, 12 hónapja és 16 órájaValahol mélyen mindenki tudta hogy jön ez a hír 😄
wazko
12 éve, 12 hónapja és 16 órájaEz így van, reménykedtünk benne, hogy hazánk fenn tud maradni a játékpiacon😄
rdave
12 éve, 12 hónapja és 16 órájaEz rendkívül jó hír!
totyak
12 éve, 12 hónapja és 16 órájaEgy kis off, de ha már így magyar vonatkozásokról beszélünk, akkor meg kell, hogy említsem, hogy a Mystery Interactive Lőrincz L. László egyik regényéből kalandjátékot készít és a tervek szerint magyar felirat és szinkron is lesz benne. Egy szép hírt ez is mindenképpen megérdemelne.
krees9116
12 éve, 12 hónapja és 15 órájaEbben egyetértünk 🙂 Már tudok róla, és találtam egy interjút a készítő csapat egyik tagjával, melyben mesél egy kicsit a projektről. (Ha érdekel valakit, linkelem, csak szóljatok)
A hírnek pedig örülök természetesen 🙂
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 heteHát nem is tudom Lali haverom jelentkezett oda mint tesztelő de mondták most nem érnek rá. Pedig az ő véleménye mérv adó. Elég nagy lehet az arcúk ahhoz képest hogy saláta az ebéd. De lehet hogy rosszul tudom de én sose játszottam velük csak az a Sine Mura vagy mi és utána inkább visszatértem a jó öreg Batelfieldhez végülis nem egy szín vonal azt meg kell nyilatkoznom. Gondolom ti is úgy vagytok vele inkább a kecske mint a káposzta. Hanem?
italianman
12 éve, 11 hónapja és 4 heteVan—-Nincs-Van—
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 heteHát igen jelentkezdtem vólna csak aszt monták hogy túl fiatal vagyok még játéktesztelönek óda de asztán utána beszéltem még egy másikkal aki szintén odt van és ő meg aszt monta hogy igazából az a baly hogy túlságosan jól értem a játékoknak a nyelvét és nem lene jo ha kiverném a kenterből a többi szakhiedelmes embert akik ott van. Úgyhógy ezért. Ha már a Dr nem akkor meg miért szűnt meg majdnem ha igen? Vagy akkor ez úgy vólt? Nem nagyon tiszta mostantól a dológ és ez így akkór nem is igazságós. Az egyépként mitől van hogy a régi lyátékuk, az impériumos volt az ami után nem volt jó gammájuk csak ilyen himbilimbis? Nem feltűnt senkinek a sók év alatt elvesztegetedt munkahiány beliség? Értitek amire rácélzom gondolhatom hogy igen.
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 heteAlá kell adnom hogy lali mondja. De szerintem is inkább Stalkert kellett volna csinálniuk még mindig állna a cég most meg repül. Hát ennyit a hozzá értésről? Szerintem az a baj hogy nem tudták mi újság. Most meg kapálóznak mint a nyulak a bokorba de hiába, ebből nem lesz szalonna. Jól van?
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 heteHát jól vanna ha inkább bezárnák örökre az egészet. Itt már nem lehet más megoldás mint az hogy internálják azokat akik belefeküdtek a nagyzolásukba. Nincs visszaút eszt be kellene látniúk különben hogyan lehetne lehecséges a megoldás hejett. El kell dőntení hogy legyen vagy ne legyen. Szerintem ne legyen ugyhogy akkór így legyen. Üdv: lali