– Szóval akkor kezdjük is! Kérem , nyissa szét a tenyereit!
Engedelmeskedek a felszólításnak, érzem, hogy kezeimet megfogja egy másik kézpár.

– Rendben, és most szorítsa, ahogy csak tudja!

Igyekszem ökölbe szorítani a kezeimet, halk, döbbent sóhajokat hallok, majd mintha apró áramütések szaladnának végig a karjaimon.

– Nagyon jó a kézfeje most már tökéletes. Most kérem, próbálja húzni felfelé a kezeit, de könyökből.

Újabb bizsergés, ekkor már figyelni kezdek az adatokra is nem csak a karomban lévő érzésekre. Rajta két szám: 5kN és 20kN

– Mik ezek a számok? ? kérdezem.

– Nos, keze a beállítás alapján 5kN azaz 5000N erő kifejtésére képes, azaz féltonnás a szorítóereje, a alkarja pedig könyökben támasztva két tonnát bír megmozgatni. Ezek persze karonkénti adatok. És csak megfelelő alátámasztás esetén érvényesülnek.

– Jézusom?- suttogom.

A felkarom beállítása után (30kN), felállítottak a székből és előre kellet hajolnom, majd meg kellet próbálnom felegyenesedni miközben valamelyikük nyomta a hátam lefelé. A derekamban lévő izmok így lettek 50kN-ra kalibrálva.

Most megint állok, a szemem előtt még mindig csak az adatok, de ketten húznak két oldalról a karomnál fogva és mellizomból próbálom őket összehúzni. Erőlködök, de a kezdeti lassú húzás kiegyenlítődik, ők se tudják széjjelebb feszíteni a karom, és én se összébb. Most már azt is sejtem, hogy legalább kettejük valamilyen kari-és hátimplanttal rendelkezik, a fémes karú és még egy másik is, hisz 50kN erőnek (ennyi lett a beállítás) ellentartani egy emberi kar és hát nem lenne képes.

– Nos, a felsőteste kész! A Lábainak a szokásos javított értékeket adjuk, azaz ön képes lesz 8 méter magasra felugrani nekifutásból, továbbá ilyen maximum magasság mellet 30 méterre tud elugrani. Helyből pedig 5 méter a maximum.

Bő 3 perc lábbizsergés után a férfi megszólal.

-Készen is vagyunk. És most, ahogy ígértem, visszakapcsoljuk az érzelem központot. Akarja?

– Igen, akarom.

– Rendben, de kérem, próbáljon uralkodni magán.

Valami csippan és a mellkasomat elkezdi szorítani a félelem. Szám legörbül, és döbbenet, a félsz és az elképedés furcsa keveréke kaparja torkomat.

Egy rántás.

A csatlakozó kihullik a nyaki hüvelyből, majd a tudatom ösztönösen zárja a fedelet. Felnézek a férfira, aki eddig hozzám beszélt. Körülöttem a többiek. Mind engem néz. A látásom homályos. Könnyezek. A férfi felém lép megfogja a vállam és átölel, mint egy régi barátot. Nem türtőztetem magam tovább, sírva fakadok. Zokogok, mint egy kisgyerek, a férfi vállára borulva, aki a hátamat veregeti. A többiek jóindulatúan mosolyognak.

– Ne szégyellje magát, DeLain. Maga az első aki egy ilyen teljes körú hercehurcán átesett.

Halkan, erőlködve sírok, könnyeim potyognak, ám érzem, hogy a feszültség oldódik.

Miközben könnyeim lassan elapadnak, a férfiak lassan kivonulnak a szék- robot is összecsukja magát, majd utolsóként az engem vigasztaló is hátralép.

– DeLain. Ha bármire szüksége van, szóljon. Holnap kezdődik az edzés és lesz egy eligazítás is. Szüksége lesz pszichológusra?

– Azt hi.. hiszem nem. ? motyogok nagyokat nyelve.

– Rendben. Még valami. A falon van egy csatlakozó. Egy adattárhoz van kötve, ami rengeteg infót, leckét, tartalmaz. Ha unatkozik, vagy valami, csatlakozzon fel, böngéssze. A jelszó: Deus scientiarum.

– Okés köszönöm. – mondom, végre normális hangon.

A férfi biccent és kimegy az ajtón.

Egyedül vagyok megint, de se sötétség, se béke. A szorongás és félelem érzése mellet végre a határtalan kíváncsiság is feltűnik. Halványan elmosolyodom.