Sziasztok, Balu vagyok és a témától kicsit most eltérek és egy kis tényt szeretnék veletek megosztani.Ugorjunk ki egy kicsit a harcból, a sci-fi világból, vagy éppen a szimulátoros játékokból és nézzünk a dolgok mögé egy kicsit határozott szemmel.
Lássuk be amióta virtuális játékokat ismerünk valljuk be hogy néhány játék eléggé erős függőséget tud okozni. Ezek között a dobogón áll a Word Of Warcraft ami már 10- éve áll a porondon.Előre felszólítok mindenkit hogy igaz gamer közösség vagyunk nem az oldal és játékok ellen szeretnék fordulni hanem csak óvva intelek titeket.
Igen, lehet hogy néha bele kell gondolni hogy anyukánk, vagy régen szüleink odaszólnak:”kisfiam/kislányom nem kéne már a gépet kikapcsolni, a kontrollert letenni”? Rájöttem igazuk van. Tényleg igaz nem rongálják a szemet, de eléggé egézségtelenné is válhatsz ha egész nap az egeret, vagy a kontrollert markolászod.. Minden nap legyünk határozottak és mondjuk azt hogy „Bocsi koznzol/gép de ma már nem fogok veled szórakozni mert fontosabb az életem”. Igen ezt be kell látni úgy ahogy van.
Sok embert ismerek és nagyon soknál előfordult az hogy megkérdeztem: Milyen tanuló vagy jelenleg? 2,8 éppen. Ezelőtt? 3,5. Na igen. Sajnos a függőség elterelheti a mindennapi teendőkről a figyelmünket is. Én vagyok egy személyes példa. Tavaly előtt ismertem meg a wowot. Előtte kitűnő voltam. Most amióta játszom nagyon sokat rontottam éppen meg vagyok 4.0, sokat rontottam. Mindíg azt várom hogy jöhessek „kockulni”…
Szóva, óvva intelek a napi 6-7 órás játéktól, netezés, Facebookozástól. Persze nem azt mondom hogy teljesen de mint az ivásnál itt is meg kell húzni a határokat mert könnyen baj keletkezhet:D Ha most valaki rosszeműen néz majd rám az szerintem lássa be hogy igazam van. Persze tisztelet a kivételnek:D Legyetek óvatosak!
marduk
13 éve, 1 hete és 11 órájaJó kis blog, érdekes témáról. 🙂 Amúgy ennek kőkemény pszichológiai háttere van, hogy valaki miért lesz videojátékfüggő. Általában az elhanyagoltság miatt alakul ki legtöbbször, és az unalom miatt. Facebookról szólva meg azt tudom mondani, hogy szerintem a társadalom egyik tévedése, mert nem tudom felfogni, amikor egy ember jó társaságban van, és akkor is a Facebookon lóg. 🙂 Persze tudom, hogy jó a Facebook, meg minden, mert én is használom távoli ismerősökkel kapcsolattartásra, de akár kapcsolatok megrontója is lehet, ha az ember örökké ott lóg. Én szerintem maga a Facebook nagyobb függőséget okoz, mintha valaki WoW kocka lenne.
marco
13 éve, 1 hete és 11 órájaÉpp ezért nem játszom MMO-t pedig szeretnék. De egyetlen szabad percem sincs. Sőt, nagyon kevés a napi 24 óra…
marduk
13 éve, 1 hete és 11 órájaLehet MMO-t játszani úgy, hogy nem viszed túlzásba. Nekem az első MMO, amivel játszok (sőt még most is) az a NFS World. Nem szoktam napi 1-2 óránál többet játszani vele, de azt se egyhuzamban. Mostanság csak 10-20 percre lépek fel, hogy a Daily Treasure Huntot megcsináljam. 😄
doublew
13 éve, 1 hete és 11 órájaIgaz🙂 Én is sokat WoW-tam régebben és hát voltak bajok a suliban🙂
totyak
13 éve, 1 hete és 11 órájamarco, neked hivatalból kockának kell lenned, különben ki felügyelné itt a bandát 😄
Szerintem egy felnőtt ember tud magának parancsolni és be tudja látni, hogy mennyi ideje van játékokkal szórakozni, hogy az ne menjen az egyéb dolgainak rovására. Egy gyereknek pedig a szülei mondják meg, hogy elég. Rinyál egy sort, aztán megnyugszik.
misa123
13 éve, 1 hete és 11 órájaTeljesen igazad van nekem idáig csak egy játék okozott függőséget at is a Minecraft a többi max olyan 1-2 hónapig (vagy rövidebb ideig) tartott 🙂. Amúgy nagyon jó kis blog grat 😄
kecso2009
13 éve, 1 hete és 10 órájaA wow az tényleg durva, de a minecraft azt én meguntam gyorsan😄 Én battlefield 3 nék vagy ilyen fps el játszanék, ahhoz nem kell nagyon sok idő és szórakoztat:d
yanez
13 éve, 1 hete és 2 órájaNekem csak a Nes-Sega-PS1-PS2 korszakában voltak függőséget okozó játékok. De mondjuk akkor még fiatalabb is voltam. Mai felnőttebb koromban, eddig csak egy game okozott ilyet, az új Mortal Kombat online módja. Ezért nem is játszok már online, mert piszkosul leköt!
Mondjuk egy hosszabb story alapú játék is képes a géphez szegezni és kikapcsolni a külvilágtól. Legutóbb az MGS4-nek sikerült ezt elérnie. A The Last of Us-szal már vigyáztam, hogy ne kerüljek ismét ebbe a helyzetbe, mert az is durva jó game. 🙂
De szerintem a közeljövőben a GTA V vagy az MGS 5 ismét eléri nálam ezt a célját, vagy mindkettő. Egyszerűen vannak játékok, amelyeknek nem lehet ellenállni 😄
marco
13 éve, 1 hete és 1 órájaGTA5 nálam is komoly veszélyforrás! 🙂
totyak
13 éve, 6 napja és 20 órájaHát még nálam, imádom azt a játéksorozatot.
tamas01133
13 éve, 6 napja és 19 órájaGTA 5 😄 hát igen remélem elmegy a gépemen majd 🙂
sasikaa
13 éve, 6 napja és 17 órájaNekem a Minecraft ilyen! Anyu mindig azt mondja, kisfiam, holnap mész melózni reggel 4-re XD 28 évesen is lehet rákattanni dolgokra!
kecso2009
13 éve, 6 napja és 14 órájaHát igen nekem a minecraft nem okozott nagy függőséget, max 1-2 napig😄 Nekem az tetszik benne hogy változatos, jó és szabad világ van. És az ember izgul hogy mikor talál rá egy bányára😄 A GTA 5 az egy csodálatos játék lesz😄 De remélem elmegy a gépen, de ahogy láttam nem lesz nagy grafikai változás a GTA IV hez képest.
rolman2012
13 éve, 6 napja és 14 órájaNekem a World of Tanks okozott függőséget már egy éve sőt.
totyak
13 éve, 6 napja és 13 órájaAz még úgy is hónapok kérdése, addig még új géped is lehet akár. de szerintem, ha a 4 ment, akkor az 5 is fog.
vendeg
13 éve, 6 napja és 13 órájaNem kell sietned, a GTA V pc-re nem azonnal jon.
tamas01133
13 éve, 6 napja és 12 órájaGTA 5 hivatalos gépigényt közöltek már valahol?
dns
13 éve, 6 napja és 12 órájaKétségtelenül vannak játékok, amik nagyon addiktívak tudnak lenni… Ez egyrészt játékfüggő, másrészt persze akadnak műfajok (pl. stratégia, MMO), melyek jóval több időt igényelnek, és az ember észre sem veszi, közben hány óra is telt el valójában🙂
Amúgy nagyon jó és fontos blog lett, elismerésem! Szerintem legalábbis felettébb dícséretes és követendő, hogy valaki már 14 évesen felismeri, hogy muszáj mértéket tartani, sőt nemcsak hogy felismeri, de mások felé is ezt kommunikálja…
És hát lényegében az alkohol, a kábítószer vagy a szerencsejáték is ugyanez a kategória, vagyis jó tudni, mikor kell abbahagyni. Például az teljesen rendben van, ha egy bulin vagy ha olyan a hangulat az ember megiszik egy pár pohárkával, de az már inkább ártalmas mintsem hasznos, ha teljesen hülyére issza magát🙂 Valahogy így van ez a játékokkal is…
Persze igaz, hogy mindenkinek magának kell tudnia beosztania az idejét, de bizony e téren is előfordul, hogy valaki elveszíti a kontrollt – mint mondjuk a mértéktelen ivásnál vagy szerencsejátéknál -, ilyenkor viszont külső segítségre van szüksége, legyen szó akár gyerekről, akár felnőttről.
totyak
13 éve, 6 napja és 12 órájaNincs gépigény, még be sem jelentették PC-re sajnos. De nem kell izgulni, a nyakam teszem rá, hogy arra is jön.
bartaz89
13 éve, 4 napja és 21 órájaVéleményem szerint intelligencia kérdése, hogy kit mennyire tud eltéríteni a helyes útról egy játék.Függeni lehet úgy is, ha nem külön 8 órát egy huzamban pislogás nélkül a monitor/TV előtt. Tudni kell beosztani az időt. Egy kis játék majd megtanulok, után megint játszhatok, majd egy kis házimunka, elmegyek bevásárolok hogy mozogjak is egy kicsit, majd hazaértve megint lehet hódolni a vágyainknak, idővel mindenki magától le fogsz szokni a sok gépezésről. Azt meg külön rühellem, amikor azzal a jelzővel illetik a sokat gépezőket hogy nincs élete. Miért ne lenne?
scal
13 éve, 4 napja és 13 órájanálam csak a Blizzard játékai váltották ezt eddig ki, egyébként nem rég azt hallottam, hogy ezek szabadkőművesek, és azért ilyenek a játékaik, mert tudatosan vannak felépítve
motor12
13 éve, 4 napja és 13 órája„lássuk be … valljuk be”
ez így helytelen volt. egyébként én rengeteget játszok, igazi hardcore gamer vagyok, és mégis 4,8 az átlagom. Jó időbeosztással mindent meg lehet valósítani
kecso2009
12 éve, 11 hónapja és 3 heteIgen de mindenki különbözik, mindenki más személyiség…