Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dan Teasdel nemrégiben hagyta el a Twisted Pixel csapatát, ahol a The Gunstringer-en dolgozott, ám nem ült sokáig tétlenül, ugyanis Twitter csatornáján tudatta a világgal, hogy saját stúdiót alapított, melynek neve No Goblin, és céljául tűzte ki, hogy egyedi játékokat készítsen a számunkra. Dan Teasdel három évet dolgozott a Twisted Pixel csapatával olyan játékokon, mint a már említett The Gunstringer. Előtte több, mint négy évig volt a Harmonix-nál, ahol a Rock Band sorozat dizájnere volt. Még korábban pedig olyan helyeken dolgozott, mint az Irrational Games vagy a Pandemic Studios.
Láthatjuk, hogy van tapasztalata a játékok téren, ám mégsem egyedül vágott neki az egésznek, ugyanis van egy munkatársa, akinek a neve nem ismeretes, így csak Panzer-ként említi őt. Az biztos, hogy Panzer dolgozott már számos indie és AAA címen is, de hogy pontosan melyek ezek, arról nincs információ.
Mi alapítottuk a No Goblin-t azért, hogy olyan játékokat készítsünk, amit eddig más stúdió nem csinált… A célunk olyan IP-k készítése, melyek teljesen eredetiek és játékmenetük miatt teljesen egyediek…
A tegnap este folyamán Twitter oldalán osztotta meg a következőt:
A No Goblin teljesen egyedi játékokat készít (azaz nem fantasy/Sci-fi/lövöldözős). Első játékunk már fejlesztés alatt. Hamarosan részletek.
A játékról csak annyit tudunk biztosra, hogy PlayStation 4-re és PC-re fog érkezni.
totyak
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaNem csíptem a rockbandet, meg egyik ilyen zenés játékot sem.
rdave
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaParti játékkén van értelme, egyedül nyomva már kevésbé. Csak a Rocksmith más, az egy tutorial játék. Mondjuk most nem mondta, hogy milyen játékot alkot, szóval majd meglátjuk.
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaJaja ezek inkább ilyen közösség építő/szórakoztató játékok, mint a karaokee pl 🙂 de jó fun 🙂
italianman
12 éve, 5 hónapja és 4 heteVárjuk szeretettel azokat a játékokat.