Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a Watch Dog megjelenésére egyelőre még várnunk kell egy kicsit, de a Ubisoft már most tudja, hogy lesz folytatása a játéknak, Tony Key, avagy a cég eladásokért és marketingért felelős elnöke szerint legalábbis mindenképpen. Tony ugyanis egy a List Daily magazinnak adott interjú során megerősítette, hogy a Ubisoft soha nem készít el egy új címet úgy, hogy ne tudná azt a későbbiekben egy komplett sorozattá bővíteni.
Tony szerint így van ez a Watch Dogs esetében is, amivel kapcsolatban természetesen nem csak várják a sikert a franciák, lévén szeretnék megalkotni vele az év játékát, hogy biztos alapokra építkezhessen a jövőben a franchise. Szóval már most borítékolhatjuk a Watch Dogs 2-t?
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaUbisoft álláspontja akkor nem tetszik ha így gondolkodnak.🙁
marduk
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaHát a sikert lehet várni, de koránt sem biztos. Lehet, hogy egy másik játék lesöpri. 🙂
rdave
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaNem baj, ha folytatásban gondolkoznak, de valóban Ubisoft és sokan mások nem tudják, hogy hogyan kell ez művelni. A sorozat gyártás nem jó megoldás.
marduk
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaHa jól csinálják, akkor nagyon sok money jöhet be belőle. 🙂 Viszont az a baj, hogy elsütnek mindent az első részekben, és a követő részek már nem tudnak újat mutatni, így monotonná válik.
boxxerhun01
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaHát én nem sok reményt fűzök a Watch Dogs hoz lehet hogy első rész jó lesz de szerintem úgy járnak majd mint az AC vel: Hoz újítást de az már nem lesz az „igazi” lásd AC Blackflag….
jezzahun
12 éve, 6 hónapja és 5 napjavárom a játékot,már kedves gesztus a ubitól hogy lesz magyar felirat a játékban… ezzel levettek a lábomról..
marduk
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaEgyre több játék jelenik meg magyar nyelven, ez nem olyan meglepő. 🙂
sekai
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaegyre jobban úgylátom hogy valahonnan össze kell kukázzak egy ps4-re valót 😄
rdave
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaHát én nem kiadó fejével gondolkodom, hanem játékoséval, így nem a profit, hanem a jó folytatás érdekel. 🙂
arsfunr08y
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaÉv játékának szánják?! Hát.. azért ez erős túlzás… 1 nevet említek csak GTA V ésmég kitudja milyen játlkok fognak kijönni 🙂
lac
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaMindkettő sandbox, mindkét csapatnak van már tapasztalata a nyílt világú játékgyártásban, szóval nem annyira biztos a GTA győzelme. Mondjuk mi mindenképpen jól járunk, ha két ilyen játék is kijön.
badam10
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaJó kis játék!🙂
tj_1
12 éve, 6 hónapja és 5 napjajó játék 🙂
balazsy
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaDe várom már ezt a játékot. Meg is veszem majd
totyak
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaVégül is érthető, hogy egy egész rakat játékot szeretnének kiadni, ha sikeres lesz az első rész. Már pedig szerintem az lesz, majdnem mindenki el van tőle ájulva.
rolman2012
12 éve, 6 hónapja és 19 órájaLegalább lessz 3 része ha mindig tesznek egy kicsit hozzá mert már a mostani elég ütős.