Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Alaposan kapja ma (is) az osztást a játékvilág részéről az Xbox One, lévén korábban kiderült, hogy már a megjelenéskor is komoly különbségek lehetnek a rá, illetve PlayStation 4-re is megjelenő játékok grafikájában. Nemrégiben azonban a Reddit fórumán feltűnt egy névtelen felhasználó, aki az Xbox One egyik fejlesztőjének mondta magát és kijelentette, hogy bármit kérdezhetnek tőle a rajongók, ő megválaszolja ezeket a kérdéseket.
A fanatikusokat pedig nem kellett félteni, rögtön rá is kérdeztek a PlayStation 4 és az Xbox One közötti erőforrás-különbségekre. Az állítólagos Xbox One-fejlesztő ezt előbb pletykának nevezte, majd hozzátette, hogy bár papíron lehet, hogy erősebb a PlayStation 4, azonban az Xbox One játékai lenyűgözőek, így a Forza, a Killer Instinct és a Ryse is nagyszerűen néznek ki, sőt, olyan élményt nyújtottak, amikor kipróbálta őket, mintha egy high-end PC-n futottak volna.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaEmberke még nem játszott Gran Turismoval vagy Uncharteddel szvsz.😄
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaÉrdekes, újabb gerilla reklám?! Ejjj ejj MS ezt másképp is lehet csinálni
rdave
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaPS4-re is jön exkluzív és ott se lesz panasz a látványra. Itt a multi címek, valamit a pár év múlva nyújtott teljesítmény a lényeg, ezért kérdezgetik.
dorcika
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaPC-sként időnként csak nevetni tudok ezeken a konzolharcokon… 🙂
rdave
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaNincs is értelme, de azért PC-sek is bőven kiveszik a részüket, én mint játékos nevetek rajta. 😛
Ez még nem harc, csupán érdeklődés. 🙂
doublew
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaEgyetértek🙂 De ha konzolos lennék akkor alap hogy PS4🙂
misa123
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaMost a viccet félretéve tényleg jobb 🙂
v3nd3tta
12 éve, 6 hónapja és 5 napjamondhat akárki akármit, én PS4-et veszek 😄
totyak
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaSzerintem itt egymás kárára trollkodnak a Microsoft, meg a Sony alkalmazottak, másról nem lehet szó.
marduk
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaNekem konzol-konzol 😄 Szerintem is nevetséges ez a háború a konzolok között.
oregem
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaeddig is tudtuk
tj_1
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaSzerintem a PS4 sokkal jobb
angryknight
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaén ezt eddig is tudtam 😄
jezzahun
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaezt már akkor lehetett tudni amikor kiderült milyen lesz a gépek belseje🙂 szóval nem újdonság..
naroxz
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaén akkor is az xboxnál maradok 😄D
rolman2012
12 éve, 5 hónapja és 4 heteHát már a leírások alapján egyértelmű volt de legalább egy jártasabb ember is elismerte.