Mindnyájan különlegesnek születünk, csak ezt még akkor nem tudjuk. Sőt, még az iskolában eltöltött évek alatt sem biztos, hogy rájövünkrájöttünk! Ennek az egyik legfőbb oka a lustaság. Igen, sokan vannak kik lusták tanulni, aztán meg felnőnek és néznek maguk elé, hogy nincs rendes munkájuk. Persze vannak kivételek, azok akiknek az élet adott tanítást. Réges-régen több idejük volt az embereknek tanulniuk, elvégre mi mást csinálhattak volna otthon. Most pedig örülünk, ha a ház falai közt lehetünk, hisz ott a PC, a konzol meg a jobbnál jobb játékok!

Nem mondom, jó kis kikapcsolódás ez, vagy inkább hobbi. De vajon elgondolkodtatok-e, hogy mennyi időt zabál fel ez az elfoglaltság? Hát bizony nem keveset! Ha csak magamra gondolok, akkor a fejemhez kapok és meg sem merem számolni, hogy hány órám ment erre a hobbira, az elmúlt 23, videójátszással eltöltött év alatt. Talán már évek is! Pedig ez idő alatt mennyi mindent alkothatott volna az ember, vagy kitanulhatott volna valami érdekeset, hasznosat. Voltak játékok, amelyekbe órák százait öltem bele! Elég katasztrofális eme gondolat, nem?

Van aki mértékkel csinálja, mint én is, most már, hogy felnőttem. De mi van például a CoDféle vérpistikékkel? Olvastam olyat, hogy valakinek 2200 órája van egy játékban. És az csak egy! Sokan mondják, hogy ők inkább ezzel verik el az időt, mint az ivással meg narkózással. De ez nem mentség. Kell-e egyáltalán mentség? Megbánás? Nos, speciel én meg vagyok elégedve az életemmel, még ha néha el is gondolkodom, hogy mi lett volna ha? De mivel jó nekem, ezért örömmel gondolok vissza a sok-sok pazar videójátékra. Rengeteget lehet belőlük tanulni is! De persze nem a gyilkolós gammákból 🙂 Azért így is gyakran végigfut az agyamon, hogy Jézusom, vajon mennyi időmet öltem bele ebbe a…szenvedélybe?

Mert nálam bizony ez már nem csak egy szimpla hobbi, hanem szenvedély, és szerintem sokan közületek is így vannak ezzel. Nevessetek vagy sem, ez már olyan, mint a dohányzás: rohadt nehéz leszokni róla! De nem is kell! Biztos vagyok benne, hogy síromig fogom nyomni ezt az ipart 😀 Vagy még utána is, hátha van a túlvilágon konzol? 🙂 Mindenestre elgondolkodtató, tényleg jól tesszük, hogy ennyi időt „fecsérelünk” el a poligon nyújtotta örömökre? Főleg az iskolások tanulásaira szokott kihatni ez a szenvedély, romlanak a jegyek stb. A felnőtteknél ez nem annyira vészes, pláne ha van már család, mert akkor ott a kötelesség, amely alól nem lehet kibújni. De volt már példa rá, hogy fiatal szülők felejtették el megetetni a csecsemőt, annyira belemerültek a videójátékba. A kisgyerek meg is halt.
Szóval azt tanácsolom nektek, hogy mértékkel űzzétek ezt a szórakozást, mert jóból is megárt a sok! És vajon lehetettek-e volna most valaki mások, ha azt a temérdek időt egyéb tanulmányokra fordítjátok?
Köszönöm a figyelmet és további szép napot!
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaNálam szigorúan napi 2 óra, annál semmiképp sem több..
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaNagyon elgondolkodtató írás, minden szava megfogott…
Én 6 éves korom óta játszom, Amiga volt az első (utólag beszereztem egy C64-et🙂), aztán PC, Adlib hangkártyával meg az első Voodoo-val. Imádtam, folyamatosan fejlesztettem, a játékok lenyűgöztek. Rengeteg jó és tartalmas játék volt, nyári szünet alatt volt hogy nem napi pár órát hanem egy egész napot, sőt volt olyan is hogy lefekvés nélkül két napot is beleöltem egy igazi jó játékmenetbe…
Folyamatosan fejlesztettem, félévente valami cserélve lett, mindig tartottam az aktuális csúcsot. A játékidő viszont egyre kevesebb lett…
Ahogy nőttem, más (is) kezdett érdekelni, komolyabb tanulmányok lettek, gimi, aztán egyetem…
Most nincs már PC-m, csak egy boxom, de hetente összesen nem játszom annyit, mint régen naponta. Elmúlt a varázs. A játékok nem (olyan) jók.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaNapi 3 órát játszok minimum. És nem is nagyon akarok változtatni!😄
marduk
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaEzeken a CoDféle játékosokon én is szoktam csodálkozni. Igazából én nem vagyok nagy multiplayer játékos, de általában csak esténként szoktam velük játszani, ha játszok, mert napközben más elfoglaltságaim is vannak, de ha nincsenek, akkor olyan játékkal játszok, amit ha elkezdek, akkor bármikor meg tudok állni és be tudom fejezni máskor. 🙂 Igazából én egy huzamban nem tudok többet játszani 1,5-2 óránál, mert rám jön a mehetnék, és akkor kimegyek biciklizni vagy valamit csinálni. 🙂
yanez
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaMost már én is igyekszem kevesebbet nyomni, 2-3 óra, de ma fogok nekiesni a The Last of Us-nak, szóvel az idő megugrik 🙂 De nem tudok mit tenni ellene és nem is akarok.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaNem számolom mennyit játszok de az biztos hogy kevesebbet mint kéne…. 🙂
marduk
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaAmúgy szerintem addig lehet játszani, amíg nem megy más dolog rovására (pl. tanulás)
marco
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaSajnos sokkal kevesebbet játszok mint szeretnék… Napi 12-16-18 óra munka, mikor mennyi, hétvégén ugyanúgy mint hétközben. Élvezem, imádok alkotni, szeretem nagyon amit csinálok, de néha játszanék…
Ha reálisan nézem, évente összesen maximum 70-80 órát játszom. Jó esetben 100, de az a plafon.🙁
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 6 napjamindenki úgy gazdálkodik az idejével ahogy akar, az h ki mennyit játszik, saját maga döntése. Persze az a jó ha ez nem hátráltatja a munkában, az életben stb, hiszen ha vkinek párja van akkor a párjának vagy tolerálnia kell azt h játszik vagy éppen egy közös megegyezés is szóba jöhet. Nem hiszem h bármelyik játék is megéri azt, hogy elveszítsük azt akit szeretünk.
Tény sok embernek szenvedélye a játék, de ennek is vannak szintjei és ha vki nem lépi át azt a szintet akkor…🙂 De ez mindenkinél más szvsz
dns
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaÍgy van. Szerintem nem gond, ha valaki rendszeresen játszik, amennyire ideje engedi, de nem szabad, hogy a fontosabb dolgok rovására menjen. És ami szintén lényeges, hogy tudni kell abbahagyni – ami néha azért nehéz, mert a videojátékoktól gyakorlatilag ugyanúgy függővé válhat az ember, mint a szerencsejátéktól, az alkoholtól, a drogoktól stb. Tudni kell felállni és otthagyni a játékot, amiben az előre eltervezett időbeosztás is segíthet. És ahogy Marduk is írta, az a normális, ha 1-2 óra játék után az ember magától eljut arra a pontra, hogy na akkor ebből elég volt, ideje valami mást csinálni🙂
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaHa nincs az embernek csaja meg nyáriszünet is van (VÉGREEEE!!!) akkor mehet a nonstop game!🙂
yanez
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaKöszönöm a hsz-eket emberek! Jó olvasni a Ti véleményeteket! 🙂
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaSzerintem nekünk jó ilyen király blog bejegyzést olvasni 🙂 jókat írsz, csak így tovább. Bírom az irasaidat 🙂
yanez
12 éve, 7 hónapja és 6 napjaEzt jólesik hallani csirkee 🙂
Lesznek még blogjaim dögivel! És ameddig tetszenek, addig mindig írok majd.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaNapi 2-3 órát játszom. Van egy fiam már, őmiatta csak ennyit, egyébként többet játszanék. Viszont egyáltalán nem nézek tévét és nem járok kocsmába meg egyéb időrabló helyekre sem. És a játék is éjjel van, kb 10-től, amikor a család már lefeküdt.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaNem játszok sokat mert nincs rá időm. De hétvégén mindig leülök pár órára a ps3 elé!🙂
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaÉn is ülök előtte csak nem játszok vele!😄
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaMinden nap szánok játékra egy órát. Az kapcsol ki.
Amúgy kurva jól blogolsz.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaKéne nekem is sokkal többet gémelni. Most hogy nincs suli bepótlok mindent!😄
yanez
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaEngem nem csak kikapcsolni szokott, hanem amikor ideges vagyok, megnyugtat. És kösz!
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 4 napjaJó téma, napokig el lehetne dumálgatni róla. Részemről napi két óra minden nap megvan. Meló után megnyugtat.
lac
12 éve, 7 hónapja és 4 napjaKorábban, a Game Channeles évek alatt főleg mennyiségi játékos voltam, így volt, hogy fél napokat a gép előtt töltöttem (fizikailag nem bírnék többet, ilyenkor már kifolyik a szemem). Illetve, hogy pontosítsak, két minőségi játék között afféle „kötelezőkkel” töltöttem ki az időt, mert rettegtem marco-tól (…😄). Viccet félretéve, régen sem voltam olyan borzasztóan nagy kocka, mint a vérpistikék, de azért megvolt a napi 4-5 órám stabilan.
Amióta „felnőttem”, azóta fordult a kocka, napi 1 óra maximum, de van, hogy napokig egyáltalán nem játszom. Nem az időhiány miatt, hanem szimplán más, afféle „valós” dolgok váltak fontossá a számomra, és a prioritási listámon bizony eléggé hátrakerültek a játékok. Persze mindettől függetlenül a hamvaim egy PS-be temessétek, a síromon pedig álljon ez a sor: IDDQD.
yanez
12 éve, 7 hónapja és 4 napjaVan egy jobb ötletem: a hamvaidat szétszórjuk az egyik E3 konferencián, így örökké kísérteni fogsz azon a napon. Csak szólj, ha kipurcantál! XD
lac
12 éve, 7 hónapja és 4 napjaSzellemként is láncok helyett UTP-kábeleket fogok rázogatni… 😄