A királyi palota egyik félhomályba boruló helyiségében Darth Vader a csuklyás Sith mester hologramja előtt térdelt, aki ezúttal egy székben ülve fogadta tanítványa jelentkezését, karjait kényelmesen a szék karfáján nyugtatva. Nem lepődött meg attól, amit hallott.
– A Naboo újra a miénk, Sidious Nagyúr – közölte szenvtelenül a térdelő Fekete Lovag.
– Kiváló. Ismét remek munkát végeztél, barátom – konstatálta elégedetten a hologram. – Na és a Jedik? – kérdezte, az utolsó szót kissé megnyomva.
– Quinlan Vos és két társa halott, mesterem – jelentette be Vader. – Ahogyan Ön gyanította, ők álltak az ellenállás és a droidvezérlő hajók eltűnésének hátterében.
– És ahogyan előre láttam, te is erősebb lettél a Sötét Oldalon, ifjú tanítványom – mondta büszkén a Sith mester. – Most már nincs senki, aki megállíthatna téged – jegyezte meg, majd hozzátette: – Menj és intézkedj, hogy végleg rend és nyugalom legyen a bolygón.
– Ahogy óhajtja, mesterem – hajolt meg Vader.
Amint kicsinyített hologramja eltűnt Sidious asztala fölött, máris egy újabb vetített alak jelent meg a helyén a Sötét Nagyúr előtt. Egy tetőtől talpig karmazsinvörös köpenyes és sisakos férfi volt az, az elit császári testőrség tagja.
– Igen, Xanar? – szólította meg a csuklyás Sith. – Milyen hírekkel szolgál számomra?
– Keegan parancsnok meghalt, Nagyúr – mondta a testőr a sisakja alól. – Az Ön tanítványa végzett vele a harc után, amiért őrizetlenül hagyta Theedet.
– Nem nagy kár érte – legyintett Sidious. – Ezek szerint Vader Lovagnak ma mégis rossz napja volt – mosolygott sejtelmesen a köpenye alatt.
– Jar Jar Binks segített neki a Jedik tervének meghiúsításában – magyarázta Xanar. – Ő azonban nem élte túl az összecsapást.
– Á, értem. Szegény Jar Jar, mindig is együgyű lélek volt – gúnyolódott a Sith. – Köszönöm, Xanar – mondta, azzal kikapcsolta a holokivetítőt.
Palpatine, azaz Darth Sidious, az Erő Sötét Oldalának nagymestere, a Galaktikus Birodalom császára elégedetten dőlt hátra a székében. Arra gondolt, hogy a dolgok nem is alakulhattak volna másképpen, hiszen a prófécia megjósolta: a Kiválasztott lesz az, aki egyensúlyt hoz majd az Erőbe. A Kiválasztott, aki nem más, mint az egykori Jedi-lovag, Anakin Skywalker, vagyis immár az ő Sith tanítványa, Darth Vader. És a Jedik még azt hitték, hogy egyensúlyt hozni az Erőbe annyi, mint legyőzni a Sötét Oldalt… Micsoda naivitás! Most, hogy végre elbuktak, már nyilvánvaló volt, mennyire félreértelmezték az ősi próféciát. Hiszen a Kiválasztott valójában az erősebb Sith-ek számára hozta el a hatalmat és a dicsőséget, aminek ő maga a záloga, ezért megváltoztathatatlan. A Jedi Rend örökre kudarcot vallott.
– Ostoba Jedik! – gondolta magában Sidious, és az arca ragyogott.
Ezzel vége a sorozatnak, örülök, ha sikerült legalább néhány olvasónak pár kellemes percet szerezni az írásommal. Azok kedvéért, akik még nem olvasták végig, de kíváncsiak a teljes történetre, alább belinkeltem a novella összes fejezetét az egyszerű elérhetőség végett.
Visszatérés a Naboora – 1. fejezet
Visszatérés a Naboora – 2. fejezet
Visszatérés a Naboora – 3. fejezet
Visszatérés a Naboora – 4. fejezet
Visszatérés a Naboora – 5. fejezet
Visszatérés a Naboora – 6. fejezet
Visszatérés a Naboora – 7. fejezet
marco
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaNA akkor most kell tényleg nekiállnom az összesnek…😄
dns
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaHiszem, ha látom😄
marco
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaHétvégén nekifekszek. Ki is kérdezhetsz majd belőle!😄
dns
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaNa nem, azt azért nem. Nem vagyok az apád!😉
marco
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaxdxdxd
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaFasza sorozat!🙂
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaHű mit találtam én itt!😮🙂