A szóban forgó hiba bejegyzésekor a Microsoft kétség kívül elsöprő fölényben volt az asztali gépek szegmensében, ám Mark Shuttleworth elmondása szerint a nyílt forráskódú, Linux-alapú operációs rendszerek fejlődésének, na és persze az olyan mobil eszközök, mint például az okostelefonok és a táblagépek rohamos elterjedésének köszönhetően ez az állapot napjainkban már nem áll fent.

Mark Shuttleworth az okok között első sorban az Androidos készülékek nem csekély piaci részvételét említette, de emellett még érdemes megemlíteni például az Intel és Samsung érkező Tizen megoldását, vagy akár a FirefoxOS-t, amik szintén hatással lesznek az operációs rendszerek erőegyensúlyára.