Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár nem hivatalos forrásokból, de a CVG magazin tűzhöz közelinek nevezett értesülései alapján úgy hírlik, hogy a Sony mindent elkövet majd annak érdekében, hogy az idei évben Európa földjén is felküldje a boltok polcaira a PlayStation 4-et. A lap fülébe jutott információk szerint azért ilyen fontos ez a cég számára, mert nem akarnak felesleges előnyt biztosítani a Microsoftnak, akik egyre agresszívebben érvényesülnek a nyugati piacon, így a Sony akár még megdöbbentő lépésekre is elszánhatja magát.
A CVG szerint az is megeshet, hogy a cég Európát és Amerikát előtérbe helyezve a háttérbe szorítja a japán piacot, ami azt jelentheti a gyakorlatban, hogy a keleti szigetország fanatikusai kapnák meg utoljára a konzolt. A kérdés csak az, hogy amennyiben a Sony elveszíti a japán fanatikusok lojalitását, azt a későbbiekben képesek lesznek-e ilyen egyszerűen visszaszerezni?
Ti mit gondoltok, sikerül a csapatnak az ijesztő B-terv kihagyásával még 2013-ban minden régióban megjelentetnie a PlayStation 4-et?
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteSzerintem készlethiánnyal de minden piacon egyszerre megjelennek. Ez az egyetlen esélyük az elsőségre.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteAjánlom is nekik mert rohadtul várom!😄
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteSzerintem fő célkontinens leszünk am.