Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A játékosok többségének vélhetően már kezd tele lenni a hócipője a zombis játékokkal, de úgy tűnik, hogy még mindig akad egy elég vaskos réteg, amelyik érdeklődik a csoszogó élőhalottak iránt, így például a PigDug Studios első videojátéka is ezt a koncepciót fogja feldolgozni. A csapat megalakulásáról első ízben áprilisban hallottunk, és már akkor is meglobogtatták a Project Juggernaut nevet - vélhetően még csak munkacím -, azonban a kérdéses alkotás első részleteit néhány órával ezelőtt közölték velünk, méghozzá egy interjú keretein belül.
Ebből kiderült, hogy játékuk egy top-down horror-lövölde lesz, aminek keretein belül a fény és a sötétség adja majd a pályák lényegét, így a vérszomjas zombihordákkal ugyan lehetőségünk lesz szemtől szemben is megküzdeni, de sokkal valószínűbb lesz a túlélés, ha meghúzódunk a sötétben és amennyiben valami motoszkálást hallunk a közelben, még a zseblámpánk fényét is kioltjuk a biztonság kedvéért.
Természetesen ettől függetlenül a fegyverek is nagy szerepet fognak kapni az összecsapásokban, de mindemellett alaposan kidolgozott fedezékrendszer és természetesen többjátékos mód is várja majd a rajongókat. Egyelőre bizalmat szavazunk neki. Na, és ti?
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteÚjabb zombis. Jajj.😄
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteImádom ezt a műfajt én nem tudom megunni!🙂
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteNagyon jól hangzik tetszik
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteNagyon faja
rdave
12 éve, 8 hónapja és 1 heteValóban sok zombis cím van, de én mégse sokat tudnék felsorolni, amit szeretek, pedig a témát kedvelem. Majd meglátjuk mi lesz ebből…
marduk
12 éve, 8 hónapja és 1 heteÉn szeretem a zombis játékokat, de már annyit készítenek belőle, hogy már követhetetlen. 😄 Amúgy érdekesnek tűnik ez a játék.