Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Minden jel arra utal, hogy a komoly közfelháborodást követően a Microsoft az utolsó pillanatban átgondolta az Xbox 720 esetében korábban hangoztatott állandó internetkapcsolat lehetőségét, egy állítólagosan a csapattól érkezett levél szerint ugyanis mégsem számíthatunk majd ilyen opcióra a Durangotól. Az Ars Technica birtokába került belsős üzenet szerint ugyanis a Microsoft azon túl, hogy teljes gőzerővel dolgozik a next-gen Xbox-on, biztosan nem lépi meg az állandó internetkapcsolatot igénylő konzol álomképét, így semmiféle korlátozás nem lesz abban az esetben, ha egymagunk szeretnénk játszani, teljesen offline környezetben.
Hangsúlyoznánk, hogy mindez egyelőre még csak pletyka, de akár lesz ilyen opció a Microsoft masinájában, akár nem, a redmondi óriás a korábbi részletek értelmében május 21-én biztosan hivatalosan is bejelenti majd az új Xbox konzolt.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 heteSAJNOS szerintem csak pletyka. 🙁
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 heteKét hét és minden kiderül…
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 heteMegjött az eszük!🙂