Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az IHeartNintendo magazin biztos és belsős forrásokra hivatkozva nemrégiben érdekes részletekkel szolgált egy soron következő Sonic-játékról, ami elmondásuk szerint a Sonic Excursion címet kapta a keresztségben, és egyenesen a Sega Genesis-korszakba szeretné majd visszarepíteni a rajongókat. A klasszikusokat idéző új Sonic-epizódról kiderült továbbá, hogy a kék süni mellett Tails, Eggman, Knuckles és Amy Rose is szerepet kapnak majd benne, illetve visszatérnek olyan lehetőségek, mint az emblémák, az S rank missziók, a vörös gyűrűk gyűjtögetésének lehetősége, valamint a mellékküldetések is.
A Sonic Excursion keretein belül a legfontosabb mellékszereplő egyébiránt Tails lesz, akivel folyamatosan kommunikálhat majd hősünk, de alkalomadtán segítséget is kérhet tőle az aktuális pályával, illetve történésekkel kapcsolatban.
Az alkotás a fenti forrás szerint még idén novemberben felkerülhet a boltok polcaira, méghozzá PC-re, PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re, Xbox 360-ra, next-gen Xbox-ra, illetve Nintendo Wii U-ra és 3DS-re is.
csirkee
12 éve, 8 hónapja és 3 heteRemélem hogy nem pletyka mert jól hangzik nagyon 🙂