Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Insomniac Games bejelentései szerint végre napra pontos megjelenési dátummal tudnak szolgálni a háttérben már súlyos hónapok óta készülődő Fuse-hoz, ami május végéig a világ minden régiójában megjelenhet majd. A négy játékos kooperatív móddal megtámogatott, de erős történetvezetéssel rendelkező hátsónézetes akciójáték - amelynek élményét természetesen egyedül is átélhetjük majd -, így immáron biztosnak tekinthető, hogy május 31-én kerül majd fel az európai boltok polcaira, méghozzá PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is.
Az alkotásban egyébiránt négy speciális felszerelésekkel rendelkező elit ügynök – név szerint Dalton Brooks, Izzy Sinclair, Jacob Kimble és Naya Deveraux – bőrébe bújhatunk majd bele, akik különleges kütyüiknek és képességeiknek köszönhetően sietnek a világ megmentésére.
A játék a hivatalos megjelenési dátum miatt immáron előrendelhető állapotban van, amiért cserébe a legtöbb helyen DLC csomagokkal jutalmaz majd minket az Insomniac.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 19 órájaNálam az egyik legvárósabb cím!
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 19 órájaNálam is de a GTAV még mindig a legvárósabb!🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 18 órájaIdeje volt már egy dátumnak!🙂