Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PC-s játékosok ugyan hivatalosan nem részesültek a konzolokon őrületként tomboló mozgásérzékelős technológiákból, de az olyan gyártók, mint a Stinky, így is megpróbálják kihasználni a rajongók kezeit és immáron lábait is. A cég ugyanis nemrégiben egy kiegészítő lábkontrollert jelentett be - illetve küldött fel a Kickstarterre - a PC-s fanatikusok számára, aminek köszönhetően játék közben immáron extra parancsokat osztogathatunk majd lábunk segítségével is, méghozzá anélkül, hogy le kellene vennünk a kezünket az egérről vagy a WASD billentyűkről.
A különleges kontrollert a gyártó elsődlegesen a kompetitív lövöldözős játékokhoz ajánlja, ahol minden másodperc számít, így még az újratöltéshez sem kell használnunk a kezünket, de elmondásuk szerint stratégiákhoz is kiválóan használható lesz a vezérlő.
Megjelenésről és egyéb részletekről egyelőre még nem hallottunk, de a Stinkyboard fejlesztői szerint a holnap kezdődő PAX expón többet is megtudhatunk majd a kontrollerről.
dorcika
12 éve, 10 hónapja és 3 napjaNa erre kíváncsi leszek 🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 napjaÉrdekesen hangzik, nem tudom elképzelni mire jó konkrétan…
marco
12 éve, 10 hónapja és 3 napjaPéldául a Kinecttel ellentétben, ahol a elsősorban a kezeddel kell kalimpálni és úgy irányítani, itt a lábaddal kell. Majd ugrálsz a székben mint a hülyegyerek, muter meg nem tudja mi baja a gyereknek.😄
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 1 napjabedugom a kormanyom pedaljat, netan a repulos joyb pedaljat, maris. van egyenkent plusz harom analog kar amit konfigiralhatok…