Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Alvion fejlesztőcsapata néhány órával ezelőtt a Twitteren hivatalosan is megerősítette a rajongók számára, hogy a korábban csak Japánban megjelent Malicious Rebirth című akciójáték a jövőben Európában és Észak-Amerikában is megjelenhet majd. A fejlesztők szerint az angol lokalizáció már teljesen készen van, sőt, nemrégiben el is küldték azt a játék nyugati változatait gondozó kiadónak, akik várhatóan hamarosan egy pontos megjelenési dátummal fognak szolgálni számunkra.
A Malicious Rebirth egyébiránt egy 2010-ben kizárólag PlayStation 3-ra megjelent akció-kaland PlayStation Vitás átiratát takarja, ami a keleti szigetországban tavaly ősszel jelent meg a boltok polcain. Nálunk valószínűleg még tavasszal sor kerülhet a premierre.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteÉrdekes….
rdave
12 éve, 10 hónapja és 1 heteMost találtam rá a PS3 verzióra store-ban és nem is tűnik rossznak, főleg hogy az ára is igen kedvező. 🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 1 heteMennyiért tolják most?
rdave
12 éve, 10 hónapja és 1 hete2425Ft
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 1 heteAz nagyon jó!😮
rdave
12 éve, 10 hónapja és 1 heteValóban az, bár most sok jó cucc van fent olcsón.
Pl. Dead Island + DLC-k – 3000Ft
Darksiders 2 – 3000Ft (az első rész meg azt hiszem 1200-1300 körül van)