Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb szóbeszédek láttak napvilágot nemrégiben a Microsoft következő generációs konzoljáról, amelyek ezúttal nem névtelen forrásokból szivárogtak ki, hanem egy Joachim Kempin nevű ex-Microsoft alkalmazottnak köszönhetően. Az úriember egy interjú során határozottan kijelentette, hogy véleménye szerint a Microsoft szeretné szorosabbra fűzni a PC és az Xbox 720 kapcsolatát, aminek köszönhetően a konzolon is a Windows 8, vagy annak egy alaposan módosított változata teljesítene majd szolgálatot.
Kempin nem tartja kizártnak továbbá azt sem, hogy a redmondi óriás az érintőképernyős megoldásokat is felhasználja az újgeneráció berkein belül, de arról, hogy mindezt milyen formában, egyelőre még nem tudni. Szerintetek mi lehet az igaz a fentiekből?
raiden
12 éve, 11 hónapja és 2 heteA módosított w8 hihető,de az érintőképernyős megoldás elég meredeknek tűnik.Habár..
csirkee
12 éve, 11 hónapja és 2 heteszerintem lehet valóság alapja annak amit mondott, főleg amit a win8-al kapcsolatban mondott hiszen agyba-főbe a win8-at nyomatja a Microsoft, no meg az érintőképernyő sem lehet kamu, a felé halad a technika.
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 2 heteSajnos valószínűleg igaz….🙁
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 2 heteWin8 jajj…
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 1 heteUhh de szar lesz akkor ez is!
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 1 heteSzerintem minden igaz belőle. Eddig is a directx futott rajta, most miért lenne másképp? Az meg alap hogy összeköti a Win8-al, hisz a telefonnal is ezt csinálja. Ott pl van xbox bejelentkezés. Aztán hogy ez jó e vagy sem az már más kérdés… 🙂