Nem túlzás: a magyar fejlesztésű Játékleső.hu rendszere könnyen átrendezheti a hazai konzolos és PC-s piac évek alatt kialakult kereteit. Hogy miért? A „konzolos közösségi oldal” egyszerű elv szerint működik: rongyossá játszott játékai helyett mindenki újakat akar. Ha pedig ezért egy forintot sem kell fizetni – hát ki maradna ki a buliból?
A vállalkozás ötletgazdái az előbbi elvet a webkettes jellemzőkkel kötötték össze, így született meg a jatekleso.hu rendszere. A projekt egyik vezetője a következőképpen határozza meg kezdeményezésük lényegét: „Nem véletlenül választottuk mottónknak azt, hogy ‘Játssz már holnap új játékkal!’. Valóban ez a Játékleső célja: ingyen, az internet nyújtotta előnyöket kihasználva, rövid időn belül új termékekhez jutunk, amelyeket aztán újra és újra becserélhetünk. Közben felhasználóink érintkeznek egymással, ami miatt közösségi jelleget is kap egy-egy csere.”
Elmondása szerint e-mailes értesítéssel, facebook-alkalmazással és „társasásjáték-szerű felülettel” biztosítják, hogy mindenki számára könnyen használható legyen a szolgáltatás. A bekapcsolódást egy részletes leírás segíti, ami a kezdeti kérdésektől a regisztráció utáni lépésekig vezeti el az új felhasználókat.
Pontok és a sötét oldal
Ahogy a rendszer hivatalos leírásában kiderül, a felhasználókat szigorú szabályok között kell tartani, hogy elkerüljék a visszaéléseket. „Hogy a közösség egyenlőképpen részesedjen a javakból, szükség volt egy pontrendszerre, ami megmutatja: hány játékot adtál más játékosoknak, és hányat kaptál másoktól. A mindenkori pontjaidtól függ, hogy az adott pillanatban hány játékot kaphatsz meg. Pontot úgy kapsz, ha játékokat töltesz fel.”
Ezen kívül – a honlap üzemeltetője szerint – néhány egyéb biztonsági „kapcsoló” is a rendszerbe van építve, amik mind abban segítik az adminisztrátorokat, hogy a lehető legrövidebb időn belül azonosítsák az esetleges rossz szándékú felhasználókat. Az egyik ilyen például az, hogy adás-vétel esetén a két felhasználó – indokolt esetben – „feljelentheti” egymást, amit az oldal adminisztrátorai ellenőriznek. „Természetesen nem erre szeretnénk tenni a hangsúlyt, ezt a funkciót csak a jó szándékú felhasználóik védelmére készítettük el.”
Kedvező fogadtatás
Cikkünk írása időpontjában a Játékleső adatbázisába több százezer forint értékben töltöttek már fel Xbox 360, PS3, Wii, PC, WiiU, PS2, PS, 3DS játékokat, amelyek mind arra várnak, hogy új tulajdonosuk lecsapjon rájuk. „Meglepődtünk azon, hogy friss felhasználóink szinte azonnal a bizalmat szavaztak nekünk. A legtöbben kérdés nélkül postázzák termékeiket, majd választanak ők maguk is újat mások kollekciójából” – mondta el az ötlet egyik háttérembere.
Sőt, a játékleső-csapat folyamatos és magas színvonalú fejlesztéseket ígér, amit a facebook oldalukon rendszeresen be is harangoznak. Mindenképpen érdemes figyelemmel kísérni őket – sok másért is, de azért mindenképpen, mivel hazai konzolos start-up projektről van szó.
A kérdés már csak az, mit szólnak ehhez a használt játékokat forgalmazó kereskedők…
marduk
13 éve, 1 hete és 3 napjaMivel gondolom ez non-profit, ezért szerintem nem alakulna ki botrány, habár a mai világba ki tudja. Nagyon jó infók, ment a kesztyű. 🙂
mrxten
13 éve, 1 hete és 3 napjana ezt meglesem én is
kösz az infót
optimalis
13 éve, 1 hete és 3 napjaUh, végre egy ígéretes magyar start-up projekt!
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaEz nagyon állat!😮
rdave
13 éve, 1 hete és 3 napjaA használt játékokat forgalmazók szerintem nem igen szólhatnak, mivel a kiadók őket sem szeretik… 😄
Egyébként igen jó ötlet, de én nemigen szeretek megválni a játékaimtól, bár ha csalódók egy játékban, akkor nagy valószínűséggel már meg is van a helye… 🙂
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaHatalmas ötlet!!!
csirkee
13 éve, 1 hete és 3 napjaszerintem is egy tökjó ötlet de félek ezt is valaki(k) tönkre vágják valahogy… de ne legyen igazam 🙂
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaNa ebbe regelek, egyszerűen hihetetlen!😮
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaAz komoly baszki!😮
dns
13 éve, 1 hete és 3 napjaAddig biztos jól fog működni a dolog, míg nem jön egy jogi majom, és ráhúzza a „kalákázás” vagy egyéb hasonlóan „társadalom- és kapitalizmusellenes” cselekmény fogalmát😛
mrxten
13 éve, 1 hete és 3 napjaa legnagyobb jogi probléma ebben a történetben az, hogy hiába vásárolod meg a játékot a boltban, az nem a tiéd
te csak a használati jogát veszed meg ahogyan az fel is van tüntetve a dobozon az apró betűs résznél
mrxten
13 éve, 1 hete és 3 napjailletve a licensz szerződésben le is van írva
marco
13 éve, 1 hete és 3 napjaAz igaz, de ez gyakorlatilag egy elajándékozás… hiszen teljesen ingyen adod át a játékot.
optimalis
13 éve, 1 hete és 3 napjabizony, a jogban is létezik az ajándékozás fogalma. még ingatlant is lehet ajándékozni, az már más kérdés, hogy erre nem nagyon éri még honlapot csinálni. konzolos játékokra annál inkább 😎
bennyray
13 éve, 1 hete és 3 napjaNagyon dicséretes kezdeményezés, bár jómagam inkább gyűjtöm a játékokat, nem válnék meg azoktól, amiket beszereztem, bár ami nem tetszene az még fel is kerülhetne a Játéklesőre. 🙂
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaLegalább nem kell ezreket ráfizetni mint a konzolos boltokba! Királyság!
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaNagyon tetszik az oldal, egyszerű és átlátható. Nem tudom, mi lehet benne a biznisz, de nagy respect az indításért! Maradjon reklámmentes!🙂
raiden
13 éve, 1 hete és 3 napjaEz sajnos várható,ezt a kiskaput is bezárja majd valami dilettáns,korlátolt,és szociopata seggfej.
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaNagyon jó kezdeményezés, remélem nem bukik el a dolog. A jó magyar projektek legtöbbször kinyiffannak – lásd Zandagort…😖
xelosz
13 éve, 1 hete és 3 napjaJól látom még dungeon keeper2 is van?
Hát ha ez az oldal kitart addig még újra lesz konzolom akkor használni fogom.
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaPC is van😮
xelosz
13 éve, 1 hete és 3 napjaTudom hogy van PC hiba lenne ha nem lenne.
Én csak azért lepődtem meg mert ez a játék közel áll a szívemhez csak nincs meg eredetibe xD
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaMondjuk nem mindegy milyen állapotban van a game amit átküldenek. Ha szar csomagot kapok mehetek a sóhivatalba?😮
xelosz
13 éve, 1 hete és 3 napjaTalán előtte kérsz képeket a lemezről.
És megnézed hogy milyen az átlaga az ajándákozónak és attól kéred ennyi.
Veszély mindenhol van de ha óvatos és körültekintő vagy nincs baj
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaIgaz…🙂
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaNagyon nagy ötlet, tetszik. És jó hogy nem kötelező a fb reg. Azzal teli van a tököm de komolyan.
vendeg
13 éve, 1 hete és 2 napjaNa én kipróbálom. Majd beszámolok az eredményről (megjött-e a csomag, stb).
– shogun –
vendeg
13 éve, 1 hete és 2 napjaNem rossz nem rossz már most van fent vagy 100 gamma!
vendeg
13 éve, 1 hete és 2 napjaJah csak PS2 nincs…😖
rdave
13 éve, 1 hete és 2 napjaMicsoda? Nézd csak meg újra, van már egy pár! 🙂
totyak
13 éve, 1 hete és 2 napjaGyerekek, nem tudom ki mennyire olvasta el a szabályzatot, de egy valamit nem értek. Azt írja a szabályzat, hogy:
Akkor csaphatsz le játékokra, ha..
feltöltöttél legalább 3 játékot, és
egyetlen játékot valaha elküldtél egy másik Játékleső-tagnak
De kérdem én, ha ez a szabály mindenkire vonatkozik, akkor hogyan lehet lecsapni egy játékra? Teszem azt beregisztrál 100 ember, mindenkire egyforma szabályok vonatkoznak, ergo senki nem tud a másik játékára lecsapni, mert még az övére sem csapott le senki a szabály miatt. Remélem érthető, hogy mire akarok kilyukadni.
Vagy elsiklottam valami felett? Okosítsatok már légyszi.
rdave
13 éve, 1 hete és 2 napjaÉn úgy értelmeztem, hogy az arány fontos végig.
Azért kell először elküldened egy játékot, hogy 100%-os arányod legyen és ha lecsapsz egy játékra, akkor ez leesik 50%-ra. Ahhoz, hogy le tudj csapni egy játékra legalább 33% kell, de ha kevesebbel rendelkezel, akkor meg kell várnod, hogy tőled vigyenek el egyet, ezzel javítva az arányod.
totyak
13 éve, 1 hete és 2 napjaNem tudom, lehet, hogy valahogy ilyen formán működik, mert ugye egy ilyet is ír a szabályzat elején:
Amikor egy játékot feltöltesz, azt mondjuk, hogy a Kolleckiódba teszed, és +1 ponttal leszel gazdagabb
Amikor a felöltött játékodra valaki más lecsap, további +4 ponttal növeljük meg Játékleső-egyenleged
Hogy az egyensúly meglegyen, néha pontot is kell levonni. Ha te kapsz játékot, -5 ponttal csökken az egyenleged
Tehát lehet, hogy ha az elején feltöltesz 5 játékot, ezáltal lesz 5 pontod, akkor kérhetsz egy játékot valakitől és lemegy a pontod 0-ra.
Csak, ha ez így van, akkor nem értem a leírásban azt a részt, hogy el kell küldened egy játékot és csak úgy csaphatsz le más játékára.
A másik meg az, hogy ha ez a működése, akkor nagyon sok lesz a visszaélés, mert feltöltenek 5 kamu játékot, kérnek egy ingyen játékot, aztán eltűnnek, mint szürke szamár a ködben.
Első benyomásra jó ez az oldal, de nekem elég ködös a szabályrendszere, leírhatták volna pontosabban is.
rdave
13 éve, 1 hete és 2 napjaHiába lesz 5 pontod, akkor is az első lecsapás feltétele egy (vagy több) elküldött játék, hogy az arányod meglegyen, meg gondolom valamiféle biztosíték legyen arról is, hogy nem kamu a regisztráció.
Bár nem regisztráltam, de gondolom az új tagok 0%-ról kezdenek és ezzel nem tudnak lecsapni semmire, hiába raknak fel kamu játékokat. Ha elküldtek egy játékot, akkor ez felmegy 100%, így már tudnak valamit választani, de csak addig amíg az arányuk 33% felet van. Ha alatta van, akkor megint nem tudnak semmire lecsapni, csak miután megint küldtek valakinek játékot és ismét jó az aránya az elküldött/fogadott játékoknak.
totyak
13 éve, 1 hete és 2 napjaDe pont ez a problémám, hogy elvileg senki nem tud lecsapni játékra a szabály miatt. Megnyílt az oldal, beregisztrál kezdetnek mondjuk 10 ember. Mindenkire ugyan az a szabály érvényes, tehát csak akkor csaphat le játékra, ha már valaki lecsapott az övére. De senki nem tud lecsapni emiatt senkiére. Ez a 22-es csapdája. Lehet, hogy én bonyolítom túl, vagy teljesen retardált vagyok, de nem értem. Onnantól kezdve már tiszta lenne a dolog, hogy ha egy játékot elvisznek tőlem, akkor én is kérhetek egyet valaki mástól, de a szabály miatt egyszerűen senki nem tudja elvinni egyik játékomat sem.
rdave
13 éve, 1 hete és 2 napjaEz jogos észrevétel, de lehet egy bizonyos regisztrációs számig ez nem érvényes, hogy beinduljon az oldal. Kétlem, hogy erre nem gondoltak volna… 😄
rdave
13 éve, 1 hete és 2 napjaVagy akár az oldal tulajdonosai is átvehetnek néhány játékot.
Szerk.: Megnéztem néhány játékot és van amelyiknél már lehet látni a lecsapásról kiírást.
pl itt: http😕/jatekleso.hu/product/view/xbox-360/need-for-speed-most-wanted
totyak
13 éve, 1 hete és 2 napjaEz elképzelhető, viszont ez a megoldás meg nem túl fair.
marco
13 éve, 1 hete és 2 napjaMegkérdezzük a fejlesztőket és akkor minden kiderül!🙂 Amint válasz van, vagy ők vagy én leírom ide pontosan.
mrxten
13 éve, 1 hete és 2 napjaén eleve nem értem minek kellett ez a szabályzat rendszer
tök egyszerű, van 1 játékom amit el akarok cserélni egy másikra
ha az illetőnek megfelel az én játékom akkor elcseréljük, én is jól járok és ő is
nem értem minek ezt túlbonyolítani ilyen butaságokkal
marco
13 éve, 1 hete és 2 napjaNem a cseréről szól alapvetően hanem hogy elküldd valakinek a játékodat, ami neki kell, neked meg már nem, és neked elküldje valaki amire neked szükséged van, másnak meg már nem.
rdave
13 éve, 1 hete és 2 napjaNem olyan bonyolult ez, jó így (már ha sikeres lesz 🙂).
Sima cserénél az kell, hogy mindkét félnek kelljen a másik játék, de az esetek többségében ez pont nem így lenne, ezért is jó ez az oldal, mert itt akár ps2-es Sims2-ből lehet egy AC3(vagy fordítva 😄).
totyak
13 éve, 1 hete és 1 napjaKöszönet érte 🙂
Ugye mikbe lehet botlani, ha az ember elolvassa a szabályzatot, de túl hülye, hogy felfogja 😄
jateklesohu
13 éve, 1 hete és 1 napjaKedves Játékosok!
Köszönjük az eddigi hozzászólásokat és javaslatokat. Nagyon hasznosak voltak számunkra is.
A következőkben megválaszolunk néhány, a kommentekben felmerült kérdést.
1.) Először is: többen rákérdeztetek a lecsapás (azaz új játékhoz jutás) feltételire. Érthető, hiszen ez a legfontosabb kérdés. Tehát: az első Lecsapás egyik feltétele az, hogy legyen egyetlen már elküldött terméked. Ezzel próbáljuk biztosítani, hogy
a rendszer körforgásába csak olyan személyek kerüljenek, akik megbízhatóak és valóban rendelkeznek a kollekciójukba tett játékkal, hajlandóak azt elpostázni. Azzal, hogy egy játékot
elküldenek egy másik Játékleső-felhasználónak, ezt bizonyítják.
A első Lecsapás másik feltétele természetesen az, hogy meglegyen a játékhoz szükséges 5 pont.
2.) Minden további (második, harmadik, stb….) Lecsapásnál természetesen ugyanúgy szükségeltetik az 5 pont/játék; illetve egy új tényező is szerepet kap: a 33%-os szabály.
Ez azt jelenti, hogy az elküldött és a megkapott termékek arányának százalékban kifejezett értékének nagyobbnak kell lennie 33-nál. És mindez magyarul: elosztod az elküldések számát a megkapott
játékokéval, és szorzod 100-al. Ha ez 33% feletti érték, lecsaphatsz. Ha ez az érték nem haladja meg a 33%-ot, nem csaphatsz le. Ekkor a megoldás az, hogy játékot kell továbbítanod.
Erre azért volt szükség, hogy kiküszöböljük azt a problémát, hogy aki pl. csak egy játékot továbbít és után 200 játékot tesz a Kollekciójába, ne tudjon több tucat játékra lecsapni.
Itt idéznénk rDAVE felhasználó kommentjét, megragadta a lényeget:
#dolt#”rDAVE: Hiába lesz 5 pontod, akkor is az első lecsapás feltétele egy (vagy több) elküldött játék, hogy az arányod meglegyen,
meg gondolom valamiféle biztosíték legyen arról is, hogy nem kamu a regisztráció.
(…😉 Ha elküldtek egy játékot, akkor ez felmegy 100%, így már tudnak valamit választani, de csak addig amíg az arányuk 33% felet van.
Ha alatta van, akkor megint nem tudnak semmire lecsapni, csak miután megint küldtek valakinek játékot és ismét jó az aránya az elküldött/fogadott játékoknak.”#dolt_vege#
3.) A 22-es csapdája
Idéznénk totya kérdését: #dolt#De pont ez a problémám, hogy elvileg senki nem tud lecsapni játékra a szabály miatt. Megnyílt az oldal, beregisztrál kezdetnek mondjuk 10 ember. Mindenkire ugyan az a szabály érvényes, tehát csak akkor csaphat le játékra, ha már valaki lecsapott az övére. De senki nem tud lecsapni emiatt senkiére. Ez a 22-es csapdája.#dolt_vege#
totyak jól látja a helyzetet. Elméletileg soha senki nem tudott volna lecsapni a 22-es csapdája miatt – hacsak nem volt valami mesterséges befecskendezés a rendszerbe. Ezennel jelentjük: volt.
Mint azt valaki itt megtippelte, az első néhány napban az oldal tulajdonosai csaptak le a friss regisztrálók termékeire, hogy beinduljon az öngerjesztő folyamat. Az új felhasználók postázták a
termékeket (erre vonatkozik a GC cikkében levő megállapítás, miszerint meglepően jó fogadtatásban részesültünk, hiszen mindenki kérdés nélkül postázott), ezáltal ők is lecsaphattak más felhasználók
termékeire, akik aztán szintén elküldték, majd lecsaphattak, aztán így tovább.. 🙂
Megnyugtatásuk: kis átfutási idővel visszatöltjük a megszerzett termékeket 🙂
4.) mrxten azt írja, #dolt#”én eleve nem értem minek kellett ez a szabályzat rendszer tök egyszerű, van 1 játékom amit el akarok cserélni egy másikra ha az illetőnek megfelel az én játékom akkor elcseréljük, én is jól járok és ő is”#dolt_vege#
Igen, ez az egyszerű cserénél így van. Viszont a Játékleső nem egyszerű csereoldal – szándékosan nem is használjuk ezt a kifejezést.
A pontrendszer eredménye, hogy olyan játékot adsz, amire valaki másnak kifejezetten szüksége van, és olyan kapsz, amire neked kifejezetten szükséged van. Ez jó. A még jobb pedig az, hogy nem ugyanannak adsz, mint akitől kapsz. Tehát nem vagy korlátozva arra, hogy csak akkor történik meg a csere, ha mindkét fél teljesen elégedett.
Akár idézhetnék egy másik kommentet is #dolt#”Sima cserénél az kell, hogy mindkét félnek kelljen a másik játék, de az esetek többségében ez pont nem így lenne, ezért is jó ez az oldal, mert itt akár ps2-es Sims2-ből lehet egy AC3(vagy fordítva)🙂”#dolt_vege#
Köszönjük az eddigi aktivitást, a tapasztalatok alapján pontosítjuk a „Hogyan működik a Játékleső” c. oldalt. Pontosabb fogalmazásra van szükség.
Látogassátok facebook-oldalunkat is, ahol rendszeresen tudósítunk a fejlesztésekről. Hajrá!
Üdv, jatekleso.hu
jateklesohu
13 éve, 1 hete és 1 napjaNem, valószínűleg nekünk kell érthetőbben fogalmaznunk. Köszönjük a javaslatokat. Az előző kommentben olvashatod a válaszokat.
Ha még van kérdésetek, szívesen látjuk őket!
vendeg
13 éve, 1 hete és 1 napjaNagyon köszönjük a válaszokat és azt hogy így ragáltátok le!🙂
vendeg
13 éve, 1 hete és 1 napjaNagyszerű ötlet! Respect!
totyak
13 éve, 1 hete és 1 napjaÍgy már teljesen logikus és érthető az oldal működése. Köszönöm a részletes útmutatást.