A Samsung SC770 MVA kijelzője az 1920 X 1080-as natív felbontást kínálja a felhasználóknak, a számítógépekhez való csatlakoztatása pedig HDMI porton keresztül történhet. A panelt 250 cd/m2-es maximális fényerő, 5000:1-hez kontrasztarány, illetve 5 ms-os válaszidő (GtG) jellemzi. A multimédiás felszereltséget erősíti még a beépített, 2 X 3 wattos sztereó hangszórópár, valamint az USB hub is.
A Samsung SC750 egy hagyományos (nem érintőpanel), 27 inches WVA kijelzővel lett tervezve, ami mellé természetesen LED-es háttérvilágítást társítottak a mérnökök. Az előbb említett társához hasonlóan az 1920 X 1080-as full-HD felbontást kínálja, méghozzá 5 ms-os GtG válaszidő, 5000:1-hez kontrasztarány, valamint 300 cd/m2 maximális fényerő mellett. Csatlakozók közül ezúttal is mindössze egy HDMI konnektor áll rendelkezésre.
Az új Samsung SC770 és Samsung SC750 a tervek szerint 2013 első negyedében fog felbukkanni az üzletek kínálatában, viszont az áraikról a gyártó egyelőre nem közölt információt.
babem
13 éve, 2 hete és 2 napjaNagy divat lett ebből a félbevágós árnyékolásból, eléggé semmitmondó lett a második monitor képe.
marduk
13 éve, 2 hete és 2 napjaValahogy én is így vagyok ezzel… 🙂 Amúgy jól néznek ki a monitorok. 🙂
rdave
13 éve, 2 hete és 2 napjaGondolom a 27-es olcsóbb lesz, mint a 24-es érintésérzékeny. Ebből jön is a kérdés, hogy minek? 🙂 Egyelőre csak felvágni lehet vele, mivel az egér is ott lesz és azzal gyorsabb kezelni. Talán akkor lenne jó, ha valahová fel van szerelve, de otthonra olyan még nem igazán kell. (Bár ha lenne pénzem, akkor telepakolnám a házat ilyenekkel. 😄)
raiden
13 éve, 2 hete és 2 napjaNekem jó a majdnem tíz éves 15″ LCD,egyszer volt benne pilács cserélve,és megy pixelhiba nélkül 24-órából,16-ot naponta.🙂
dorcika
13 éve, 2 hete és 1 napjaNekem nem kellene, az biztos… 🙂 Pláne ez a GtG válaszidő… 😄
marco
13 éve, 2 hete és 1 napjaJó, hát nem játékra van kiélezve…🙂
vendeg
13 éve, 2 hete és 1 napjaÉletszerűtlen hogy tapicskoljam a monitoromat… Baromság, nem is értem minek…