Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb epizóddal gyarapodik a Mugen Souls szerepjáték-sorozat, a Compile Heart fejlesztőcsapata ugyanis a mai napon bejelentette, hogy már javában készítik a Mugen Souls Z címre keresztelt alkotást. A játék többnyire Japánban örvend nagy népszerűségnek, így bár várhatóan felénk is megjelenhet majd a végeredmény, de a készítők elsősorban az ottani piacra koncentrálnak, ezt pedig nem is bízzák a véletlenre, hiszen olyan neveket sorakoztattak fel a projekt mögé, mint Kenta Kanno direktor, vagy Tenpei Sato zenei producer, akit többek között a Disgaea-szériából ismerhetünk.
A Mugen Souls Z játékmenetével kapcsolatban egyébiránt még semmiféle információk nem láttak napvilágot, de ez bizonyára hamarosan megváltozik majd, a készítők ugyanis már tavasszal szeretnék megjelentetni alkotásukat a japán régióban.
vendeg
13 éve, 3 hete és 1 napjaSosem szerettem ezt a stílust