Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A GamesIndustry International legfrissebb közleménye szerint elképesztő mértékű leépítés volt az Eurocom kötelékében, a vezetés ugyanis egészen elképesztő módon több mint 200 embernek mondta fel a munkaviszonyát egyik napról a másikra. Lapértesülések szerint a stúdió nagy része utcára került, így már csak alig 50-en vannak a jövőbeni projektekhez, de a csapat ezzel együtt bejelentette, hogy szeretnének ők is a jövőben a mobilos címekre koncentrálni, így éppen elegendően lesznek ahhoz, hogy végezzenek a háttérben futó projektekkel.
Hogy jelenleg milyen videojátékon dolgozik az Eurocom, az egyelőre kérdéses, de legutóbb éppen a 007 Legends került fel logójuk alatt a boltok polcaira.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 5 napjanem kar ertuk…
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaReméljük azért nem lesz nagy gond velük…
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaMármint kinek gond… 🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaHát azért… Voltak jó cuccaik…
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaKellemetlen… De a szar dolgok kihullanak.
marco
13 éve, 10 hónapja és 5 napjaInkább úgy fogalmaznék, hogy abban a kategóriában amit képviseltek(nek), nem (voltak) annyira rosszak…
raiden
13 éve, 10 hónapja és 5 napja„Kellemetlen… De a **** dolgok kihullanak.”
🙂