Hetek óta nem esett az eső, azonban ahogyan a sötét szobából az alattam nyüzsgő beton és fémdzsungelt néztem, szüntelen éreztem, hogy hamarosan leszakad az ég, és a víz mindent elmos. Savas eső fog aláhullni, kitakarítja a junkie bandák által elfoglalt aluljárókat, a csövesek lakta húgyszagú sikátorokat, az omladozó bérházak előtt álló zsúfolt tereket. Pár pillanat erejéig fellélegezhetnek majd az utcák, hogy aztán ismét milliónyi láb tapossa őket.

Már régen nem voltam a szakmában, mégis vártam a hívását. A kezemben cigi füstölgött; minden alkalommal, amikor mélyet szívtam belőle, egy pillanatra felizzott a vége, hogy aztán ugyanolyan sebesen ismét elhalványodva haladjon a végzete felé. A cigi előbb-utóbb elég, a kérdés csupán az, hogy hogyan teszi ezt. Akár az ember, tündökölhet a fényben csupán egy rövid ideig, vagy izzhat színtelen több ideig, s úgy tűnhet el, hogy soha senki sem vesz róla tudomást. Ragyogó hullócsillag, vagy alig látható gázgömb. Melyik a jobb? Ki tudja… ki foglalkozik már ilyenekkel.

A telefonom csörgött. Hagytam, hadd rezegjen az asztalon, majd mélyet szívtam a cigiből, s miután elnyomtam az ablakpárkányon, anélkül, hogy a kijelzőre pillantottam volna, a fülemhez emeltem a készüléket.

– Lac? – szólt bele marco bizonytalanul. Nem válaszoltam. – Lac, tudom, hogy te vagy az. És tudom, hogy hallasz. Tudom, hogy nem jól váltunk el, de a segítségedre van szükségem.
– Miért segítenék pont neked? – kérdeztem. – Azok után, amit tettél…
– Hiba volt – mondta beismerő hangon. – Nem kellett volna…
– Nem – vágtam közbe. – Valóban nem.
– Most azonban másról van szó. Nem rólam, még csak nem is rólad, és nem is a lányról, akire a tüskés nyakörv volt tetoválva.
– Miről van szó? – kérdeztem. Nem érdekelt a meló, tudtam, hogy semmi olyast sem kínálhat, ami engem érdekelne. De máshoz nem értettem. És ezt ő is tudta.
– Még egyszer, utoljára kellesz a csapatnak. Csupán egy meló, és utána szabad vagy.
– Tudod jól, hogy a szabadság csak üres ábránd. Soha nem leszünk szabadok. A Channel soha nem enged.
– Tudom. De azt már te döntöd el, hogy hogy számodra hogyan végződik. Keress meg. Tudod, hogy hol találsz – azzal letette.

Igen. Tudtam, hogy hol találom meg. És tudtam azt is, hogy meg akarom találni. A szekrényhez léptem, közben újabb nikotinrudat tettem a számba. Koporsószegnek hívták régen, de valójában ez csak a bélés volt. Már mindannyian ládában feküdtünk, maximum elhittük azt, hogy az a világ, amit magunk körül látunk; pedig csupán a koporsónk jéghideg acél fala volt. A pisztolyomért nyúltam, majd magam mögött hagyva az apartmanomat belevesztem az éjszakába.
——————————–

Na jó, be kell vallanom valamit, a visszatérésem nem egészen úgy zajlott, ahogyan azt az előbb leírtam. A sztori sok helyen sántít – pontosabban egy olyan szegmense sincs, amely igaz lenne -, de azt kicsit általánosnak éreztem, hogy egy „Visszatértem!” felkiáltással tudassam, hogy ismét itt vagyok. Fel se tűnt az eltűnésem, ugye? Semmi gáz, ez érthető.

Miután a tavalyi nyaramat külföldön töltöttem, kissé elvesztettem a fonalat az itthoni dolgokkal, többek között a Game Channellel kapcsolatban is. Nem csak az új játékok suhantak el mellettem, hanem a hazatértem után visszaállni sem nagyon bírtam a gamer pozícióba, lévén nagyon rá kellett feküdnöm a sulira. Mire ismét belerázódtam volna a dolgokba, addig tavasz lett, s egy interjú után néhány nappal egy levelet kaptam, amelyben tájékoztattak: „Köszönik szépen, hogy megjelentem az interjún, igényt tartanak a luxusszolgálataimra, s a következő helyre vettek fel:…”. Nem pont ez volt a szöveg, de értitek…

A lényeg, hogy ekkor tehát fixálva lett a nyaram, tudtam, hogy az elkövetkezendő hónapokat ismét külföldön fogom tölteni, ráadásul ezúttal a szerződésem is hosszabb időtartamra szólt. Jeleztem marco-nak, hogy bár eddig is csupán árnyéka voltam régi önmagamnak, most kisütött a nap, én meg ezzel tova is szállok, azonban amint visszajövök szívesen visszaállok a cikkírók közé, és remélhetőleg termékenyebb leszek, mint egy Alien királynő a párzási időszakban. A főnök belement a dologba, én fogtam a hátizsákom (még két másik utazótáskát) és leléptem a térképről.

A tegnapi napon estem haza, s ma már odáig is eljutottam, hogy bekapcsoljam a gépem. Miután megnyitottam a GC-t, úgy éreztem magam, mint Nicholas Brody a nyolc év fogság után, egy teljesen új világ tárult a szemem elé. Olyan címeket olvastam, amelyekről nem is hallottam azóta, a tesztek között minden második játékról tudtam csak, hogy mégis mi fán terem, valamint a hírek nagy részére reagálni sem bírtam. Kiestem tehát a gamer-mókuskerékből, s meg kell tanulnom futva visszamászni.

Mivel a suli lényeges részével már végeztem (már csak valami szakdolgozatizé kellene írnom november 20-ig, illetve megtanulni szakmai nyelven beszélnem spanyolul), ezért remélhetőleg lesz időm is arra, hogy belerázódjak a dolgokba. Az elkövetkezendő egy hónapban még csak jelenésekként leszek… jelen, mivel az első tényleg a szakdoga, de utána remélhetőleg már normális ütemben tudok publikálni. Egészen jövő év kitudjahanyadik hónapjáig, amikor ismét határt lépek. De az még a jövő zenéje…