Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A UbiSoft a mai napon bővebb információkkal ruházta fel a név szerint már korábban is ismert Khyber Strike letölthető tartalmat, ami szám szerint immáron a harmadik DLC csomag lesz az alkotáshoz. Amint megtudtuk, a pakk három új multiplayer pályát tartalmaz majd (Switchblack, Palace és Transit), mindemellett pedig egy új módot is a többjátékos élményhez, ami a Takeover névre hallgat, és leginkább a klasszikus team deathmatch-hez hasonlítható, tehát az ellenfelek megöléséből származó pontok által győz vagy veszít a csapatunk.
A DLC mindemellett tartalmazni fog még új achievementeket is, de a szintkorlát is megemelkedik egy tízessel, sőt, egy új Guerrilla módhoz kapcsolódó csatatér is várható a Khyber Strike DLC keretein belül, amelynek megjelenésére október 9-én számíthatunk Xbox 360 konzolokra, és egy nappal később PlayStation 3-ra, előbbire 800 MS pontos, utóbbira 8 fontos árcédulával.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 heteEz megér ennyit.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 heteMulti miatt megveszem de amúgy én drágállom.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 hetemegunhatatlan gamma