Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Namco Bandai csapata a Tokyo Game Show keretein belül bejelentette, hogy a tervek szerint a jövő év folyamán már felkerülhet majd a boltok polcaira egy Macross videojáték, amelyet a fejlesztők szerepjátékos formában kívánnak megvalósítani a rajongók számára. A nagy bejelentést a Namco Bandai vezetése mellett Haruka Chisuga ejtette meg, aki az idei esztendőben megnyerte a Miss Macross 30 versenyt is az expó keretein belül, amiért elénekelte az anime betétdalát.
Aki ugyanis nem tudná, a Macross egy sci-fi alapokon nyugvó, a románcokat és a fordulatokat egyáltalán nem mellőző anime franchise, amely az idei évben már a 30. életévében jár, tehát már akkor futott Japánban, amikor közülünk nagyon sokan még nem is éltünk.
Sajnos a Macross 30 munkacímen emlegetett videojátékról egyelőre még semmi konkrétumot sem tudtunk meg a rövidke, leginkább csak a figyelemfelkeltés céljából megejtett bejelentés keretein belül, de a sorozat rajongói minden bizonnyal így is repesnek az örömtől. Ti ismeritek a Macross-sorozatot? Örültök az adaptálásnak?
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteLehet, hogy szerettek volna egy ilyen játékot, de tudomásom szerint eddig még nem jött. Persze van még idő az évből, még jöhet.