Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Tokyo Game Show keretein belül az idén egyelőre még nem túl sok olyan bejelentés érkezett, ami a nyugati játékosokat is jobban megmozgatta volna, de a BlazBlue-sorozat fejlesztőcsapataként elhíresült stúdió, avagy az Arc System Works gondoskodott arról, hogy eggyel több strigulát húzhassunk a leleplezések mellé. A japán alakulat ugyanis bejelentette, hogy X Blaze cím alatt egy vadonatúj kalandjáték munkálataiba fogott néhány hónappal ezelőtt, amelyről egyelőre szinte csak azt tudjuk, hogy főszereplői a BlazBlue-széria harcosai lesznek.
Mielőtt bárki megörülne, hogy point n click kalandjáték érkezik Japánból, gyorsan lelohasztanánk a kedélyeket, odakint ugyanis egészen másként értelmezik a kalandjáték fogalmát, mint minálunk, így véleményünk szerint leginkább a Persona-sorozathoz és mellékszálaihoz lesz majd hasonlítható a kész projekt.
Az Arc System Works egyébiránt egy trailert is napvilágra hozott az X Blaze-ről, ami nem túl tartalmas ugyan, jobbára csak a szereplőket mutatja be, de, hogy ne érje szó a ház elejét, testközelbe hoztuk nektek:
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 heteHadd szóljon!🙂
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 heteEz jó lesz!
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 hetegen jól néz ki!
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 heteÁllat lesz az biztos