Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak nagy zűrzavar alakult ki a héten a WRC 3 kipróbálható változatával kapcsoltban, amelyről mi is úgy értesültünk korábban, hogy ezen a héten már megjelenik, de egyes források úgy tudták, hogy erre csak a jövő hét folyamán kerülhet sor. A Milestone azonban megerősítette, hogy a valóságban a WRC 3 demója már ezekben a percekben is elérhető a PlayStation Network kínálatában, és a tervek szerint pénteken az Xbox 360-as változatok is be fognak futni.
Sajnos a PC-s verziókról egyelőre még nem kaptunk híreket – lehet, hogy éppen azok csúsztak a jövő hétre -, de arra már mérget vehetünk, hogy a konzolos demóban a rally sportágának egyik ikonjának, Sébastien Loeb-nek a bőrébe bújhatunk majd bele, akivel a spanyol pályán döngethetünk néhány körön keresztül, alaposan belekóstolva a karrier módba.
Ne feledjük továbbá, hogy a fejlesztők szerint alapos változáson ment keresztül a sorozat a harmadik epizódhoz érkezve, így aki kíváncsi rá, az október 12-ig próbálja ki az előzetest, a dátum után ugyanis már a végleges változat is elérhető lesz.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteNa, tényleg jól megkavarták. 😕 Mindegy, akkor várok a PC-s demóra, mást nem nagyon tehetek. 🙂
rdave
13 éve, 4 hónapja és 1 heteMár jön le az F1 2012 demója, utána meg majd egyből szedem ezt is. 🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteZsííír
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteKell.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteNagyon várós…