Mint bizonyára mindannyian tudjátok múlthét pénteken az esküdtszék a felperes Apple indítványának adott jogot és elmarasztalta az alperes Samsungot szabadalomsértés miatt. A per folyományaként a Samsung köteles kicsivel több mint 1 milliárd dollárt fizetni az Apple-nak, ami még úgy is szép summa, hogy almáék eredetileg 2,5 mrd. dollárra tartottak igényt, hogy az éhes fejlesztőiket etetni tudják. 🙂
Sokan említik a „téglatest forma lekerekített élekkel” indokot, de hogy teljesebb képet kapjunk alább látható az Apple által benyújtott 132 oldal tertejdelmű dokumentum, amit lentebb olvashat az, aki a részletekre is kíváncsi:
44_iPhone_GalaxyS1_review
var docstoc_docid=”126253497″;var docstoc_title=”44_iPhone_GalaxyS1_review”;var docstoc_urltitle=”44_iPhone_GalaxyS1_review”;
Mi is volt itt az egész ügy kirobbantója:
Az alma szerint a koreai cég arcátlanul másolta a megoldásait, amit kis erőfeszítés után beleintegrálnak a szoftverükbe megspórolva a fejlesztés/design költségeit.
Valljuk be azért van némi hasonlóság az iPhone és Samsung okostelefonok menüjei között az első iPhone megjelenése után, ezt bármelyik Apple fikázónak el kell ismernie. Itt egy kép annak, aki kevésbé vizuális típus, balra egy iPhone 3G/3GS jobbra pedig egy Galaxy S található.
Érdekes módon a tábla PC kérdésben nem adott igazat a bíróság az coupertinoi vállalatnak, így a Samsung fellélegezhetett kicsit.
A piaci elemzők szerint ez a per precedensértékű lehet és nagyban befolyásolja a jövőbeni fejlesztéseket a Samsung háza táján biztosan.
Érdekességnek itt egy kép a Samsung korai telefonjairól az iPhone megjelenése előtt, majd a telókról a megjelenés után.
Mivel ez az írás azért jött létre, hogy a Ti véleményeteket megismerjem nem is írok többet ide, inkább a hozzászólásokat várom!
Kérnék mindenkit, hogy flame wart kerüljük mint a többi IT-s oldalon.
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteHmmm, ezt a sheetet át fogom nézni alaposan, mert érdekel.
Az iphone előtti és utáni telókkal kapcsolatban nevetséges a hasonlítgatás, mert az Android megjelenésével ez a trend alakult ki. Nem az iphone miatt.
A menü full gagyi a szifonon nem is értem, a samu miért koppintotta.
Vicc az egész, a RIM is perelhetne akár, mert más is tett billentyűzetet a telefonjára.
Ááááá írok majd még csak beduranntam az alma f*szságain.xd
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteVICC! Csomó minden nem is hasonlít menjnek a picsába
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteSamu lopott ez tény. Nem is azzal van a gond hogy meg lettek böntetve hanem azzal hogy olyan dolgokat ismert el a bíróság apple szabványnak ami nem lehet szabvány. Ez itt a baj.
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAz Android bőven az iPhone megjelenése után jött ki és mégis tudott újabb menüt alkotni. A Samsung nem, és most fizet.
Nem tom’ a RIM levédette-e a billentyűzetet. 😄
Bedurrantál, tippppppikus Apple-gyűlölő 😄
raiden
13 éve, 4 hónapja és 3 heteEgyetértek.
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNem vagyok apple gyűlölő attól függetlenül hogy számomra gusztustalan amit művelnek a szándékos innováció-akadályozásukkal.
A szifont nem tartom jó telefonnak, a telefon számomra kommunikációs eszköz. A szifon ebben szar. Nagyon szar.
Nem tudom, levédette-e a billentyűzetet a RIM, gondolom igen, de ésszel, tehát nem úgy hogy minden telefon csak BB lehet, amin van billentyű, és képernyő, hanem egy kifejezetten jellemző formavilágot, elrendezést és megvalósítást.
Az apple nem ezt tette, hanem kihasználva a nevetséges amerikai szabadalmi lehetőségeket, képes volt levédetni a tepsi formát. Ami manapság szinte az összes telefont jellemzi.
A két rendszer egyébként (android, ios) szinte egyszerre jelent meg, tehát senki nem másolt semmit. Persze az más kérdés hogy az Android eredetileg más koncepció volt (BB utánzat).
Nem az a dühítő az egészben hogy a Samut megbüntették, mert azt megérdemelte (bár ezt is fenntartással fogadom, mert a slideban amit az apple benyújtott egy csomó dolog még csak nem is hasonlít), hanem az, hogy olyan dolgokat ítélt meg a bíróság részükre ami nem jogos. Forma, ikonok… Hagyjuk már…
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAz egész egy kirakatper volt. Nem hiszem hogy ez az iparra jól hatna. Vissza fogunk fejlődni…
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAnnyira dühít ez a dolog hogy hihetetlen. Az apple egy fos egy szar, és nem tud mást csinálni mint hogy próbál levédeni olyan dolgokat amihez köze nincs. Jó hogy nem védette le azt hogy csak szifon lehet olyan készülék aminek van kijelzője. Menjenek a picsába.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteElég fura hogy nyerni tudtak. Ilyen ügyben ez egy nagyon hibás döntés volt. Szánalom a köbön.
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAzt azért fontos tudni, hogy ez az ítélet az USA-ra vonatkozik és ott a hazait védik…
A mai okos telefonok már rég nem telefonálásra valók elsősorban sajna. Falun egy okos telefonnak sincs két vonásnál több térereje szemben a mutter 5 ezer forintos Nokiájával.
Manapság már Internet böngészés, FB/Twitter posztolás, GPS és a multimédiás lehetőségek miatt dönt a vásárló a telefonja mellett. Én személy szerint azt preferálom, ami egyszerű, szimpla és gördülékeny. Ezt ki hogy oldja meg nagyban befolyásolja a készülék eladásait. Mindenki fejlessze a sajátját és akkor lehet objektív méréssel bizonyítani hogy ki a jobb telefongyártó!
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNem mindenki ilyen szempontok alapján választ telefont.
Én például a kommunikációs képességeket, a megbízhatóságot, és a jó üzemidőt tartom a legfontosabbnak. Ebben nálam eddig a BlackBerry verhetetlen volt, egész idáig egy 9900-m volt (meg előtte sok bleki 🙂).
Nagyon fontos volt eddig a fizikai qwerty billentyűzet, most azt mellőznöm kell már, mert most SGS3-mam van. Azért mert úgy érzem, jobban teljesít -szinte- mindenben, mint a 9900.
Bleki fb / twitter posztolásban egyébként ronggyá alázza a szifont, gps-ben is bitang jó, multimédiában meg fene tudja, engem az egyáltalán nem érdekel.
raiden
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNem akartam „belefolyni”,de mivel van saját véleményem is,azért azt is leírnám.
Amit csinál az Apple,szerintem legalizált keretek közöt zajló útonállás,ügyvédekkel,és hülye törvényekkel megtámogatva.Így kell ezt gyerekek. 😄
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteEgyetértek. Csak én ezt gusztustalannak tartom.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteMegérdemelték a ferdeszeműek. Nem kell lopni, ennyi.
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteSajna RIM-nek össze kell kapnia magát, mert a jó teló sajna nem elég az életben maradáshoz. Nekik is kellene nyitni az üzleti szférán kívül, mert az eladások eléggé romlanak. Nokia is most próbál kifelé kapaszkodni a gödörből, mert a telók jók voltak (szerintem), de ez kevés a mai világban sajnos. 😖
Sajna még nem próbáltam BB-t, de majd egyszer ha iszunk megnyomkodom a Te 9900-ad. 🙂
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAddigra eladom.🙂
Most kerül ki eladásra. Még van értéke és második telefonnak kicsit drága. Megtartottam egy ideig az emailek miatt de teljesen átszoktam most a tapira…
Pedig jó teló nagyon.
Sajnos a RIM beállt a birkasorba, jön a csillivilli BB10, amitől nagyon tartok, hogy ugyanolyan lesz mint az ios és a droid. Pedig az eddigi rendszer világbajnok volt, imádtam.
Fel fog még törni abban biztos vagyok, csak minket, ősblekiseket veszít el vele a cég. Kár érte.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNem hiszem hogy ez az egész jót tett a mobiltelefonoknak. Sajnos ez egy rosszul meghozott ítélet. Szerintem.
raiden
13 éve, 4 hónapja és 3 heteA dupla kattintás le van már védetve?Ha nem akkor már megyek is azonnal,ügyvéd,stb ami kell,aztán majd dőlalé….😄
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteMS védette aha.😄
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteVédd le a tripla kattintást is, csak hogy biztosra menj 😄
raiden
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNabazd..akkor a Linux?Ott van dupla..Hogy is van ez?!😄😄
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteMobiltelefonokra és PDA-kra sikerült neki a levédetés. Oprendszerekre nem.🙂
raiden
13 éve, 4 hónapja és 3 heteHa papírozzuk,hogy kizárólagosan az én háromkattintásos cuccom fogod használni,akkor megyek..😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteSamsung simán kifizeti, pár nap alatt bejön neki ennyi.
raiden
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNa ezt nem tudtam pontosan,kösz bossom,már elképzeltem a közeljövőt…Dominóelv..milyen blogok lettek volna itten..😄
csirkee
13 éve, 4 hónapja és 3 hetemanapság mindenki koppint mindent. ezzel megfelelő keretek/határok között maradva szerintem nincs is semmi gond, mert csak így tud fejlődni a világ, így van ösztönzés arra, hogy új dolgokat találjanak ki, legyen az egy rendszer vagy designe vagy bármi más. Persze csúnya dolog volt a samsung részéről, de én kicsit túlzásnak tartom…
Tipikus politikai és verseny miatti perek…
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteKoncepciós per semmi más. Az amcsi bíróság persze hogy így határoz egy amcsi céggel kapcsolatban. Undorító.
Ráadásul alaptalan. Még ha hasonlít is.
jezzahun
13 éve, 4 hónapja és 3 hetemost mi a gond? a másolás olcsóbb és kevesebb munka van vele… megértem a samsungot… másolni jó… vagyis nem igazán,de ez az igazság… más rákölt sokat,más meg másolja… és nem kell fizetni érte…🙂 ilyenek a kínaiak is🙂
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteEz azért nem így van jezza. Nekem sem jó, amikor a megoldásaimat látom koppintani (volt benne részem, elég sokszor…😖). Itt most milliárdos üzletről van szó, ezért értem az apple indítványát – valamilyen szinten.
A baj az hogy olyanokba is belenyúltak, amibe nem kellett volna és a bíróság ezt helybenhagyta. Ilyen pl a telefonok formája.
A lopás bűncselekmény, ennek díját ki is fizettetik a Samsunggal. A probléma az hogy olyan dolgot is megítéltek az Apple javára amitől vérszemet kap – jogosan.
Képzeld el, ha valaki pl levédette volna a kereket… Hogy bringáznál vagy ülnél kocsiba?😮 Na ez a durva a dologban.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteEhhhh érdekes elképzelésed van a dologról….😄
jezzahun
13 éve, 4 hónapja és 3 hetecsak viccnek szántam…🙂
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteBenne lenne a kerék szabadalmi díjának az ára amikor kifizeted a biciklid. Ez nincs/nem volt benne a Samsung telókban… 🙂
jezzahun
13 éve, 4 hónapja és 3 heteúgy gondolom hogy nagyon szemét húzás,és másolni rossz.de nem tudnak semmit se tenni ha annak a félnek adnak igazat aki másolja…
mondok egy autós példát…
A kínaiak lekoppintották a nagy sikerű BMW X5 modeljét..
Erre a BMW beperelte őket,és vesztettek..
Az ok: Nem hasonlíthat hozzá… látjátok? ha a bíroság nem annak ad igazat akit megloptak,az mást úgy se tud csinálni..amúgy amit elözőleg írtam az csak poén volt hogy egy ilyen komoly témát viccesnek hozzak fel.. de úgy látszik félresült🙂
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteElméletileg igen. De mi van ha ezek után az alma licenszdíjat kér mindenkitől aki olyan formájú telefont csinál, amit ők reklamálnak?
Szerinted ez normális? Mert szerintem ez beteg. Nagyon beteg.
Egy formát csak akkor lehet levédetni, ha pontosan meg van határozva (ezt sem tartom korrektnek amúgy), az övék nincs meghatározva pontosan.
Mi van ha olyan magas díjat kér, amit van aki nem tud kifizetni? Mi van ha emiatt emelkednek a mobilok árai? Kinek jó ez? Egyedül az almának. Úgyhogy szerintem nyaljanak sót.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteErről a bmw perről nem hallottam, de tény hogy mindig az adott bíróság dönti el, mi igaz és mi nem. Ebben az ügyben rosszul döntöttek, ami káros az információs társadalomra. Ez tény.
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteFélreértés ne essék, a formavilágra vonatkozó érvelését én is baromságnak tartom Appletől.
Eddig én azt nem tartottam igazságosnak, hogy Samsung mindig mondta, hogy mi olcsóbbak és jobbak vagyunk az almánál. Ha majd most esetleg nulláról kell egy menüt összedobniuk (inclusive a fejlesztést, ami pénz és idő), meglátjuk hova megy fel az ‘olcsó’ Samsung ára.
jezzahun
13 éve, 4 hónapja és 3 heteazért az apple is el van magától ájúlva,közben csak az alma logóért fizetsz ki súlyos százezreket!a telefon minősége meg a béka feneke alatt van.most egyik gyártó pártján sem állok,de mondjuk a samsung jobb minőségű telefonokat csinál mint az apple csinálna is életében.
itt egy videó róla:http😕/www.youtube.com/watch?v=yng6e5mkJjQ
Gáz hogy fizetsz 100-200 ezreket egy apple telóért és egyszer elejted és már tropa…
ez átbaszás kéremszépen..
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteJó hát az tény hogy rettenetesen túl van árazva a szifon.
Aki megveszi, meg is érdemli.😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNem tudom mit sír a droidosok szája. Megszopták mert megérdemelték. Pont.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteEnnyire senki nem lehet korlátolt…
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteSírni tudnék ezen a helyzeten de komolyan. Hogy lehet az hogy ilyen ítélet születik? Ennyire hülyék ezek usában? Ennyire szűklátókörű dilettáns idióták ültek az esküdtszékben? Szégyen ez az egész.
Az apple meg egy büdös csicska mert úgy viselkedik mint egy fürdőskurva. A szifon egy rakás szar, inkább próbálnának meg normális telót gyártani.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteA lopás bűn. Ez tény. Az amcsik hülyék. Most már ez is tény.
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteElég furán látod a helyzetet. Vagy nincs rálátásod, vagy elfogult vagy, vagy egyszerűen a gondolkodásodat kéne helyre tenni.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteEgyetlen értelme volt ennek a pernek, felnyitotta (remélhetőleg) a szemeket a megfelelő helyeken, hogy az amerikai szabályozás idejétmúlt de nagyon. Ezek a kirakatperek roppant károsak mindenre és mindenkire, de leginkább a fejlődést vetik vissza.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteHát nem semmi az biztos. Összességében én igazat adok az Applenek.
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteA fejlődés egyik alappillére, hogy ÚJ utakat keressenek egy-egy probléma megoldására ne egy meglévőt fejlesszenek tovább!
Lehet egy olyan felhasználói felületet fog a Samsung kitalálni ami egy nagy lökést adhat a felhasználói élmény fokozásának!
Nem kell félni a járatlan úttól a Samsungnak sem, bár kétlem, hogy félnek 🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 hetePffffff az egész egy nagy lufi. Reklám mind a kettőnek.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteApple saját magát égette ezzel (is).
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteMiért is?
neurotic
13 éve, 4 hónapja és 3 heteSzeretnék egy félreértést tisztázni. Ezt a dokumentumot tudtommal nem az Apple készítette hanem a Samsung és ahogy a borítón van belső használatra szánták. A dokumentum lényege pedig pont az, hogy milyen megoldások vannak az iPhone-ban amit le kéne nyúlni. Szóval ha nem lett volna ez a per akkor azokban a pontokban ahol egyenlőre nincs hasonlóság a két telefon között nagy eséllyel lenne a jövőben 🙂
Egyébként én nem értem miért szidják annyian az iPhone-t, főleg olyanok akik nem is nagyon használták még, pláne huzamosabb ideig nem. Tény, hogy nagyon túl van árazva, de minőségi darab. Persze az Apple-nek sok baromsága van és ami a vicces, hogy ezeket is másolgatják 🙂 Nem értem miért nem tudnak valami egyedit alkotni a másolás helyett. Annyi jó ötlettel lehetne jobbá tenni az okostelefonok használatát. Ezt a pakoljunk ki egy rahedli ikont a homscreen-re dolgot is miért nem fogják inkább és hagyják a bánatba? Rengeteg jó megoldása lehetne még ennek a dolognak a megvalósítására ami egyedi felhasználói élményt nyújtana.
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteVan is ezernyi jobb megoldás. Az ikonkipakolgatást én nem láttam még egy droidnál sem pl (rengeteg fordul meg nálam), illetve a WP és a BB telefonok teljesen saját szisztémát követnek pl (bár már nem sokáig – sajnos).
Galaxy S1-nél sem voltak a főképernyőn ikonok kipakolgatva emlékeim szerint, hanem widgetek voltak…
A forma nyúlása láthatóan szándékos volt (bár galaxy sokkal szebbre sikerült, ezt csak úgy mellékesen jegyzem meg), ezért érdemel is büntetést. De persze akkor a Chevy is érdemel mert olyan mint egy Ford. Na mindegy.
Minőségben top a szifon ez tény. Attól függetlenül hogy ronda mint az atom, nagyon szépen össze van szerelve és minőségi az anyaghasználat is.
Én, hogy őszinte legyek, semmilyen szifon másolást nem látok a jelenlegi mobilpiacon, ez szándékos belemagyarázás az apple részéről.
És ahogy strogg cimborám mondta, ez nem a Samsung nyúlása hanem az Apple trollkodása. És ez így is van.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteVégkifejlet szerintem:
– minden drágább lesz, mert licenszdíjakat fog kérni az alma, és drágábban fog nekik dolgozni a samu.
– lassul a mobilfejlődés, mert ha egy ilyen ügyben lehetett nyerni, akkor mindenki be lesz szarva, hogy ki mikor pereli be őket amiatt például hogy mertek fekete színt használni a telefonukon.
Szánalmas az egész, a világ szégyene az alma.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteszerintem barmelyik samsung telo sokkal szebb barmelyik szifonnal. inkabb nekik kene kicsit koppintaniuk:d
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteLesz itt még fejlemény, Google is beszáll.
De az utolsó bekezdésben a Samsung elismerte a másolást:
http😕/index.hu/tech/2012/08/28/a_google_is_beszallt_az_apple-samsung_haboruba/
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNem beismerés ez, hanem stratégiaváltás. Ügyes. Nagyon ügyes.🙂
Várható volt hogy a Google nem hagyja annyiban egyébként. Kivártak, hogy mi lesz. Nekem ez most szimpatikus lépés tőlük, mert bár utóbbi években gusztustalan amit csinálnak, ez most egy jó húzás.
Szorongassák is meg az alma tökét. Többet lopott az apple egymaga mint az összes többi valaha összesen. Már ha lopásnak nevezzük azt amit a Samu csinált.
raiden
13 éve, 4 hónapja és 3 heteLátom alaposan körbe lett járva.Én továbbra is amondó vagyok hogy minden nagy cég csak egy zokni szemekkel és szájjal a kapitalizmus bábjátékában.Mi meg nézzük,néha tapsolunk..Ez van(nem vagyok kommunista,sem anarchista,sőt,még pista sem 🙂)
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteMindent meg tud magyarázni!!! Hiiihhhhhetetlen 😄
raiden
13 éve, 4 hónapja és 3 hete„És Samu meglőké az dominót,mely ráhívja az magas égnek haragját az bűn gyümölcsére”
raiden könyve 11.2-3-8
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNem vagy százas.xd De ötvenes se baszki.xd
raiden
13 éve, 4 hónapja és 3 heteHámostmé? 😄
Meg van írva a jelen(t)ések könyvében.Nem olvastad?😄
(senki nem mondhatja hogy elfogult vagyok,egyformán nem érdekel egyik sem,éljen a puppy,mindenkinek sört,nőt,azt szarjunk a pénzéhes világ fejére..)
😉
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAmúgy a nagy és hatalmas innovációkkal rendelkező szifon képes már bluetoothon képet átküldeni? Vagy ezt még nem sikerült lelopnia sehonnan? Csak kérdem…
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteMegy a fájlküldés már régóta igen 🙂
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNa az jó. Akkor már csak az nfc-t kell beépíteni a szuperinnovatív Apple cégnek. Ami másfél éve benne van a Blekikben.
Ehhh….
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteVárjál már!! Near Field Comm-ot nemcsak az Apple nem tud héj!! 😄
marco
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNem csak az nem persze. De akkor ne adja már elő magát úgy mint aki annyira innovatív, hogy mindenkit megelőz. A szifon kurvára le van maradva sok mindenben, nem ők találták fel a spanyolviaszt.
Csak arra próbálok rámutatni, hogy sok gyártó sokkal előbb alkalmaz bizonyos dolgokat mint ők. Akkor most az Apple is lop? Mert lesz nfc a telóban? Hiszen azt már más beletette a telefonjába!😮 De ha az Apple stílusát vesszük, akkor maga a lopás akkor jön létre, ha a telefon tetejébe, aljába vagy hátuljába fog kerülni az nfc chip.
Márpedig oda fog, ha minden igaz a tetejébe. De ilyet más már csinált. Na akkor most mivan?
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteOké, tökéletes telefon nincs és nem is lesz.
Manapság meg minden az eye candy-n múlik, belülről szinte az összes telefon ugyan azt a hardvert tartalmazza. Sokaknak az dönti el mit vegyen (pláne nálunk szerencsésebb történelmi múltú országokban), hogy melyik tetszik, nem az árcédula.
Mindent nem lehet belepakolni egy telefonba, mert akkora lenne mint a régi motorolák (akksi méretű táskát kellett cipelni).
Bármit be lehet rakni a telefonba, amit LICENCELTEK, itt ez a kulcsszó, ha valamit használsz ami nem a sajátod fizesd meg annak, aki kitalálta. Amit linkeltem korábbi cikket majd kiderül, almának kell-e fizetnie Google-nek. Ha jogos az igény, fizessen vagy legyen betiltva USA-ban.
red
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAz első Motyó, egyben első működő mobil az 1973-as DynaTAC volt, ami egykezes, beépített akkus konstrukció. 🙂 A későbbi DynaTAC szériák még kisebbek voltak (80-as évek, 800 gramm körüliek).
bennyray
13 éve, 4 hónapja és 3 heteMég a Halálos Fegyver 1-ben láttam Murtaugh-nál 😄
http😕/m.cdn.blog.hu/fi/filmidezetek/image/murtaugh.jpg
neurotic
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAz Apple mindig is le volt maradva technológiai szinten a többiekhez képest. Viszont az tény, hogy amije van és ahogy használja azt mégis koppintják tőle 🙂 Amúgy nem is a Samsung a pofátlan ezen a téren, hanem az ázsiai másolóüzem akik a márkajelzéssel együtt lelopnak mindent és rápakolják olyan cuccokra ami inkább egy villogó levélnehezék.
Egyébként ez a szabadalmi herce-hurca nagyon durva, lassan ott tartunk, hogy már nem is csinálnak mást a nagy cégek csak körbe perelik egymást. Olyan ez mint egy körmérkőzésben lezajló tökön rúgó verseny. Aki nagyobbat tud rúgni az jobban örül 🙂
Az egyedi ötletek védelme amúgy egy szép dolog lenne, de én nem vagyok abban biztos, hogy az véd le ötleteket aki ki is találja. Inkább az aki előbb lopja el és jön rá, hogy még nincs levédve 🙂 Ahogy a Szilikon völgy kalózai c. filmben is volt. Az Apple a grafikus felület ötletét a Xerox-tól vette, a Microsoft meg az Apple-től. Mindketten meggazdagodtak belőle a Xerox meg csak nézhetett, hogy milyen jól hasznosítják az ő ötletüket 😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNa igen ez pontosan így van szerintem is.
neurotic
13 éve, 4 hónapja és 3 heteItt van pár tanulságos videó a filmből:
http😕/szilikonvolgy.uw.hu/
marco
13 éve, 4 hónapja és 2 heteHihetetlen de nekem ez a film kimaradt. Ma bepótlom.🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteLassan remélem lecseng ez. A csapból is ez folyik…😖
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteengem duhit az apple hozzaallasa. szanalmas es latszik hogy megujulni kpetelen csak kapalozik ideoda
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteSzerintem ez nem tesz jót a telefonos piacnak, de nem az Apple hibája. Ők csak megvédték ami az övék.
raiden
13 éve, 4 hónapja és 2 hetehttp😕/itcafe.hu/hir/apple_samsung_szabadalom_japan.html 🙂