Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A World of Warcraft mozihoz hasonlóan igencsak úgy tűnik, hogy az Uncharted film sem fog elkészülni soha sem, de legalábbis nem a közeli jövőben. Az egyelőre ugyanis még hivatalos bejelentés nélkül létező, de már nyílt titokként kezelt projekt legfrissebb információink szerint elveszítette második rendezőjét is, Neil Burger, aki annak idején, mint a nagy megmentő ült bele a direktori székbe, néhány órával ezelőtt bejelentette, hogy elege lett és kihátrál a munkálatok mögül.
Neil immáron a második nagynevű rendező, aki faképnél hagyja az Uncharted mozifilmet, hiszen annak idején David O. Russell kezdte el a film rendezését, de 2011 elején távozott a posztról, nem sokkal később pedig Burger került a helyére, aki alig egy évig húzta.
A Sony Pictures jelenleg tehát nagy erőkkel keresi az új direktort, aki elég nagy név ahhoz, hogy befejezzen egy olyan projektet, amelynek többek között Marianne és Cormac Wibberley – a National Tresure franchise megalkotói – írták a forgatókönyvét. Kíváncsian várjuk a fejleményeket. Vajon itt már csak Uwe Boll segíthet?
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 4 heteHát az király…:s
raiden
13 éve, 4 hónapja és 4 heteUwe garantáltan ráteszi az i-re a pontot..😄
rdave
13 éve, 4 hónapja és 4 heteViccnek is rossz lenne, ha komolyan valaki a közelébe engedi… Inkább ingyen megcsinálom én. 😄 Tuti jobb rendező lennék mint ő. 😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 4 heteNe fesd az ördögöt a falra…🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 4 heteNa neeeeeee. Rájár a rúd.🙁
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 4 heteKár érte. Úgy tűnik túl nagy falat.