Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A UbiSoft a mai napra virradóra egy vadonatúj DLC csomagot jelentett be a Ghost Recon: Future Soldier-höz, amelyért várhatóan igencsak borsos árat kérnek el, de ez szerencsére egyenes arányosságban fog állni a tartalommal is. Az 1200 MS pontért vagy 12 fontért megvásárolható pakk keretein belül ugyanis elérhetünk majd néhány nagyobb csatateret, amelyekhez komplexebb küldetések is csatlakozni fognak, elrepítve minket egyenesen Kazahsztánba, ahol csak ösztöneinkre és taktikai érzékünkre támaszkodhatunk, ugyanis a speciális technológiák - így a láthatatlanság vagy a drone robotok - nem lesznek elérhetők.
A három vadonatúj kampánymisszió mellett elérhetünk majd továbbá egy vadonatúj pályát a Guerilla módhoz is, ahol mintegy 50, fokozatosan nehezedő hullámban fognak ránk támadni az ellenséges erők, méghozzá a ködös orosz rónaságon.
A játékhoz még az idei esztendőben további letölthető tartalmakat is várhatnak a fanatikusok, a Raven Strike azonban a tervek szerint szeptember elején megjelenhet már, így a hónap 11. napján Xbox 360-ra, 12-én pedig PlayStation 3-ra.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteMintha egy teljesen önálló játék lenne.🙂 Jó kis dlc!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 hete1200 ms pont?😮😮😮😮
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteKell!🙂