Az első percek bevallom elég nehezen teltek. Úgy éreztem minden sarkon vár egy a fejemnek címzett golyó. Amíg nem érez rá az ember addig nagyon sokszor fogja úgy érezni, hogy kilép a bánatba, nem hiányzik neki ez a játék. Annyit mondhatok, hogy aki eddig nem szívlelte a sznájpereket, hát az ez után még jobban rühellni fogja őket.
Belevágtam a játékba kis specialistaként. Így az elején mondjuk azt, hogy alap szinten, hát nem túl speciális. Valahogy sznájperek kereszttüzében a kis shotgunjával amivel az elején nekiindultam nem tűnt túl eredményesnek. Már már azt gondoltam, hogy ez a játék arról szól kinek van több pénze amit bele tud feccölni és durvább stukerokkal meggyőzni az ellenfeleit, hogy haljanak meg.
Aztán vettem észre, hogy itt bizony több osztály is van amiből választani lehet és ki is próbáltam én is a sznájpert. Na azzal aztán lehet osztani a fejeseket.
Akkor meg aztán végképp megörültem mikor a kör végén az orrom alá dugott két csoda kütyüt, hogy tessék itt van neked egy radar amivel amivel a falon át láthatod az ellenfeleid és egy álca ruha amivel láthatatlanná tudsz válni. Eleinte a láthatatlanságot preferáltam aztán rájöttem, hogy egyes szinten az annyira nem durva, mert pont addig tart, hogy kiérsz a fedezékedből és a nyílt terepen szétkapnak mint Foxi a lábtörlőt. A radar viszont már érdekesebb cucc volt. Nagyon jól lett kivitelezve, ahogy egy hullám elindul tőled a falakon is át és detektálja az ellenséget, jó kis cucc. Ez után már csak meg kell várni, hogy kidugják a kis buksijukat és kapják is bele az ólmot.
A Play for free-ről annyit, hogy a megszokott rendszert követi. A játék során gyűjtesz pontokat amiből lehet vásárolni, de ezt megteheted úgynevezett Ghost Coinokkal is amiket valódi pénzből lehet váltani. Nekem eddig úgy tűnik, hogy mindent meg lehet venni pontokért is, bár az áruk elég magas, a szorgalmas kis szellemek gyűjthetik a pontokat és utána lehet vásárolgatni.
Tovább nem is húznám az időt aki kedvet kapott hozzá megtalálja a játékot ezen a linken: http://ghost-recon.ubi.com/ghost-recon-online/en-GB/home/
A játék letöltése és egy ingyenes regisztráció után már mehet is a harc.
Úgy mellékesen a Ubisoft egész érdekes akciót tart a napokban a gamescom alkalmával. Minden nap egy új játékot adnak 1 eurós áron. A soron következő ha minden igaz (augusztus 19.-ei) a Driver San Fransisco Delux editon. A játék telepítéséhez fel kell rakni a Ubisoft saját kis kliensét és azon keresztül lehet megvenni és letölteni a játékot.
Bár a Ghost Recon-t nem ezen a kliensen keresztül kell telepíteni (nem is értem miért) ugyanaz az account használható mindkét helyen.
Jó játékot mindenkinek!
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 12 órájaHmmmm meghoztad a kedvem hozzá. A snipereket én is rühellem biztos nem is azzal fogok menni.
neurotic
13 éve, 5 hónapja és 11 órájaPedig erősen ajánlom, hogy próbáld ki! A legjobb az összes közül. Nagyon könnyű vele osztani a halált a többi classhoz képest.
rdave
13 éve, 5 hónapja és 10 órájaKöszi az infót, majd kipróbálom. 🙂
Egyébként megkerestem a hivatalos oldalon a minimum gépigényt magamnak, de gondoltam megosztom veletek is:
Supported OS: Windows XP (32-64 bit) / Windows Vista (32-64 bit) / Windows 7 (32-64 bit)
Processor: Intel Multi core (Core 2 Duo, Core i3, Core i5, Core i7) @ 2.66 Ghz or higher AMD Athlon64 X2 3600
RAM: 1 GB (XP), 2 GB (Vista, 7)
Video Card: 256 MB DirectX 9.0-compliant card with Shader Model 3.0 or higher (*see supported list)
HDD: 6 GB of free disk space
Sound Card: DirectX 9.0-compliant sound card
Peripherals Supported: Keyboard, mouse, optional controller
Supported Video Cards at Time of Release:
ATI RADEON X1000 / HD 2000/3000/4000/5000/6000 series
NVIDIA GeForce 8800/9/100/200/300/400/500 series
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 9 órájaFélő kicsit hogy a későbbi pályákon már jobban zsebbe kell nyúlni…
neurotic
13 éve, 5 hónapja és 8 órájaÉn eddig úgy vettem észre, hogy annyira nem szopó ha az ember nem feccöl pele pénzt. Tegnap kezdtem el játszani vele és már több mint 10e pontom van amiből lehet vásárolni és mindez úgy, hogy közben vettem fegyvereket is. Fegyvert meg 1-2 ezertől lehet kapni 30-40 ezerig kb. Külön személyre lehet őket szabni, azt is pontokból meg lehet oldani. Baromi sokat kell vele játszani. Egy meccs kb 15 perces, persze ha az egyik csapat hamar lenyomja a másikat akkor rövidebb. Egy ilyen körben ha jól tolja az ember 100 pont fölött is lehet, ha rosszul akkor kb 30 🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 6 órájaKösz az infót nem is tudtam róla.
neurotic
13 éve, 5 hónapja és 5 órájaMost szólt egy ismerősöm, hogy rossz a link. Szóval a helyes link: http😕/ghost-recon.ubi.com/ghost-recon-online/en-GB/home/
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 4 órájaNem is hallottam még róla
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 4 heteJó hogy pff lett végül.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 4 heteEhh erre nagyon rápörögtem most! 🙂
jezzahun
13 éve, 4 hónapja és 4 hete1 euro a driverért? az mekkora már🙂 már megvan,más ubis játék meg nem érdekel…