Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Chris Lewis, az Xbox Europe feje egy interjú során felcsillantotta a reményét egy Európa földjén megjelenő 99 dolláros Xbox 360 konzolnak. Mint ismeretes, a Microsoft még május elején ismerte el a 100 dolláros masina ötletét, ám már akkor is kihangsúlyozták, hogy az ajánlat kizárólag a tengerentúlon lesz érvényes, az öreg kontinensre nem terveznek efféle akciókat.
Chris azonban a VG247 magazinnak azt nyilatkozta, hogy most már igencsak érdekesnek találják az ötletet, hogy a 99 dolláros Xbox 360 ne csak Észak-Amerikában, hanem globálisan is elérhető legyen.
Hogy miképpen kerülhet 100 dollárba egy Xbox 360? Rendkívül egyszerűen, az ugyanis, hogy olcsón jutunk hozzá a masinához, egyben kötelez minket arra is, hogy két éven keresztül havonta megváltsuk a 15 dolláros Xbox Live Gold előfizetést, magyarán egy különleges részletfizetés keretein belül egyenlítjük ki a masina értékét úgy, hogy attól még két évig élvezhetjük a Gold tagság előnyeit is.
Hogy Európa földjén is lesz-e 99 dolláros Xbox 360, arról egyelőre hivatalos döntés még nem született, de a remény a fentiek értelmében már felcsillant.
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 5 napjaAmúgy ez egy baromi jó ötlet!
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 5 napjaNagyon király!😮
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 5 napjaJó lenne ha ide is eljutna. De amilyen ez az ország, nálunk ez is 60 ezer lenne.😄
rdave
13 éve, 6 hónapja és 5 napjaOlyan mint egy telefon előfizetés. 🙂 Annak megéri aki így is úgy is venne goldot, de akinek nem kell, annak nem is éri meg így venni.
raiden
13 éve, 6 hónapja és 5 napjaEzt hívják árukapcsolásnak,csodás..😛
braddock
13 éve, 6 hónapja és 4 napjaEzzel tökéletesen egyet értek!Én abból a pénzből amit előfizetésre költenék inkább veszek még 1 gépet!