Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Valhalla Game Studios legfrissebb sajtóközleményéből megtudtuk, hogy a THQ-val történt problémák következtében ismét a csapat kezében vannak a Devil's Third fejlesztésének és kiadásának jogai, így a játék végre olyan ütemben és formában készülhet, amilyenben ők maguk szeretnék. Az örömhír mellett a készítők bejelentették továbbá, hogy a jogok visszakerülésével nem kell eleget tenniük a THQ konzol-exkluzív kérelmeinek sem, így örömmel jelentették be, hogy PC-re is megjelenhet majd a jövőben a projekt.
Hogy egészen pontosan mikor, az egyelőre még a PlayStation 3-as és Xbox 360-as változatok esetében is óriási kérdőjel, az viszont nem, hogy a játék egy olyan akciókaland lesz, amely a közeli jövőben játszódik majd, egy globális katasztrófa idején, a koncepcióhoz pedig a mély történet és az eredeti harcrendszer is hozzátartozik majd, természetesen az atmoszferikus környezet mellett.
Hogy a Valhalla Game Studios mire készíti el a Devil’s Thirdöt, az egyelőre még sajnos kérdéses, de legalább már abban biztosak lehetünk, hogy ismét jó kezekben van a projekt, ami ráadásul még PC-re is megjelenhet.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 4 napjaJó hír!🙂 Nem hagyják el a platformot!🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 4 napjaDe jó lenne!
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 4 napjaKirály lesz!
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 4 napjaNem is hallottam még erről a játékról…