A Freemium System Utilities 1.0 eszköztárában természetesen szerepel többek között a Windows rendszerleíró-adatbázisának vizsgálatára és az így fellelt hibák javítására kihegyezett modul, de emellett még el tudja távolítani a merevlemezeken felhalmozódott szükségtelen fájlokat, illetve az érvénytelen parancsikonokat és böngészési előzményeket is nyom nélkül el bírja tüntetni.
A szoftver tudása ennyiben még nem merül ki, ugyanis a felhozatalában megtalálható a spyware és adware kártevők eltávolításának képessége, valamint segítségével minden gond nélkül törölhetőek a veszélyes vagy nem kívánatos automatikusan induló elemek is. A System Utilities 1.0 négy különféle optimalizálási módszert kínál, név szerint az egyetlen gombnyomással aktiválható „1 Click Maintenance”, a „Cleanup and Manage”, az „Improve Performance”, illetve a biztonsági beállításokban segédkező „Security and Privacy” funkciót.
A program kompatibilis a Microsoft Windows XP, a Vista, valamint a Windows 7 operációs rendszerekkel. A most bejelentett Freemium System Utilities 1.0 már ingyenesen letölthető az alábbi linken keresztül.
A Freemium System Utilities 1.0 rendszerkövetelménye:
1 GHz-es Intel vagy AMD központi feldolgozó.
Legalább 512 MB rendszermemória.
Minimum 50 MB szabad hely a merevlemezen.
A letöltésekhez internetkapcsolat.
Telepített Microsoft .NET Framework 3.5.
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteJól hangzik!
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteEddig nem is hallottam róla
sasikaa
13 éve, 6 hónapja és 2 hetekipróbálom. szólok mien
sasikaa
13 éve, 6 hónapja és 2 heteNem rossz! Több regisztry hibát talált mint a CCleaner. De ebben sincs rendszer buhera 😖 Sajnos csak tisztításra alkalmas.