Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ahogyan azt a Valve pökhendi és önző módon megígérte, valóban nem mutattak be semmi újdonságot az E3 kiállításon, kurrens projektjeiket pedig viszonylagos érdektelenség kísérte. A show azonban nem múlt el szóbeszédek nélkül, az ugyanis már korábban kiderült, hogy a Valve és a Payday: The Heist fejlesztőjeként elhíresült Overkill Entertainment egy közös projekten dolgoznak, azonban az E3 alatt felmerült, hogy a srácok egy Left 4 Dead előzmény munkálataiba kezdtek a kooperáció keretein belül.
A Valve-os Chet Faliszek ezeket az álhíreket cáfolta meg egy a PCGames-nek adott interjú során, állítása szerint ugyanis az valóban korrekt információ, hogy együtt dolgozik a két brigád, az viszont már nem az, hogy az Overkill egy Left 4 Dead előzmény miatt szerződött volna velük.
Hogy akkor mégis miért? Ez a kérdés természetesen megválaszolatlan maradt és csak őszintén reménykedünk abban, hogy nem Gordon Freeman kalandjai miatt kellett nekik a középszerű brigád. Habár sokan már annak is örülnének, csak készüljön végre el az Episode Three, netán a Half Life 3!
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 1 heteBiztos hogy nem HL3, abból szerintem már soha nem lesz semmi…😖
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 1 heteBiztos egy újabb fps…😖
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 1 heteElég szomorú…🙁 Pedig rá voltam kattanva egy újabb L4D-re!🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 1 heteSzar hogy nem jön a hl. Tök letörik vele a lelkesedést szerintem
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 1 heteÉn egy EP3-al is beérném de komolyan…😖
darkomen
13 éve, 7 hónapja és 1 heteMint már annyiszor megtudtuk a Valve nem tud háromig számolni.
Az hogy Left4Dead előzmény készülne szerintem alapból hülyén hangzott, mivel a Left4Dead egyik része sem volt arról híres hogy annyira történet orientált lett volna, így az hogy utólag ráhúznak egy történetet, elég hülyén hangzik.
Nemrég meg valahol azt hallottam, hogy az Overkill Entertainment a munkálatait a Valve kötelékében folytatják és a Payday 2 -n dolgoznak, ami így a Valve nevén jöhet ki.
marco
13 éve, 7 hónapja és 1 heteNyilván erre a hírre gondolsz:
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/hirblock/kozos_projekten_dolgozik_az_overkill_entertainment_es_a_valve
Sajnos ez is egyelőre csak találgatás, nincs megerősítve az info.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 1 heteKár. 🙁 Érthetetlen amúgy amit a Valve csinál. Vagy marha nagyot akarnak robbantani és azért titkolóznak, vagy tényleg nem csinálják a játékot. Sajnos egyre jobban arra számítok, hogy a második… 🙁