Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tény és való, a Zyngának bizony nem kell a szomszéd ajtaján kopogtatnia némi önbizalom reményében, hiszen azzal csaknem annyira el van látva, mint amennyire mi vagyunk ellátva az ő tucatjátékaival. Egyszer a Roviót szeretnék felvásárolni, máskor a Nike embléma népszerűségére fáj a foguk, egyszóval láthatóan megZyngathatatlanok azon hitükben, hogy egyszer ők állnak majd az közösségi tápláléklánc csúcsán; Mark Pincus, a cég vezérigazgatója a változatosság kedvéért ezen a héten az Xbox LIVE babérjaira kíván törni.
Úgy gondolom, megépítettük a közösségi játékok és mélyre ható elemzések legideálisabb tárhelyét.
Az API-k által a vállalatok számára is elérhetővé teheted a hálózatod, és mi éppen ennek a kezdeti stádiumában vagyunk. Többek szeretnénk lenni puszta játékforgalmazóknál.
Több összevont csatornára van szükségünk, több lehetőségre, amelyekkel az emberek megtalálhatják az appokat és visszatalálhatnak azokhoz.
Egy játékhálózat szeretnénk lenni, leginkább olyan, mint az Xbox LIVE.
Ha már az ambícióknál tartunk, én magam leginkább a fiatal Al Pacino szeretnék lenni, de rosszkor szálltam ki a reinkarnációs villemosból és amúgy sem elég táskásak hozzá a szemeim.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteAzt a szövegeeeeeeet!!!! xdxdxdxdxd
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteNem normális amit ez a cég csinál. Szerintem kiröhögtetik magukat.