Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Befutott a Microsoft legfrissebb üzleti jelentése, amelyből kiderült többek között, hogy az Xbox 360 játékkonzol 2005-ös, tehát hét esztendővel ez előtti premierje óta már nem kevesebb, mint 67 millió kópia látott napvilágot a masinából, magyarán évenként átlagosan 10 millió. Alaposan felzárkózott mindehhez a Kinect mozgásérzékelős szenzor is, amelyből eleddig 19 millió példány fogyott globálisan, az Xbox Live előfizetők száma pedig a jelentés lezárásakor már 40 millió felett volt.
A divízió marketing igazgatója, avagy Yusuf Mehdi által napvilágra hozott információk mellett kiderült továbbá, hogy a Microsoft mit tervez a jövő héten esedékes E3-as konferenciára.
Yusuf szerint a nagy expón biztosan bejelentésre kerül néhány vadonatúj videojáték, illetve néhány olyan friss lehetőség, amellyel a rajongók hozzáköthetik magukat a kompániához.
Nekünk mindebből az új játékok bejelentései a legfontosabbak, várjuk is június 4-ét, avagy a konferencia időpontját, mint a messiást.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteAz elég szép eredmény
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteLegalább van egy termékük ami jól működik😄
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteAhhoz képest hogy a PS3 egy évvel később jött ki, és jelenleg 64 millió eladásnál tart… Nem megy annyira mint a konkurencia. Pedig MS mi pénzt beleöl reklámba te jó ég.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteNa igen, innen is lehet nézni.🙂
rdave
13 éve, 7 hónapja és 3 heteHa az elején minimum jasper szintű alaplapokkal jön ki akkor jobban is vitték volna.
cpt_nihil
13 éve, 7 hónapja és 3 hetePénzeli, pénzeli becsülettel, de a Microsoft még mindig nem elég érett ahhoz, hogy rájöjjön, a BIZALMAT nem lehet reklámokkal felépíteni. A Sony még a PSN-es gubanc után is nagyobb tiszteletnek örvend a fogyasztók körében, mint a Microsoft valaha is fog… Mondom ezt, mint Xboxos gamer 😄
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteAnak azért nagyon örülök h még nem mutatják be a nextgent
maniac
13 éve, 7 hónapja és 3 heteJól beszélsz.
gymtonic74
13 éve, 7 hónapja és 3 heteHát a red ring tényleg szépen beadott az Xbox-os marketingnek. Elöször inkább melegszenya sütönek kellett volna reklámozni.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 heteSajnos hiába ez a nagy eladás, ha a gép öreg mint az országút. Hét év nagy idő, váltani kéne…