Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Alighanem a nap hírét közölte velünk néhány perccel ezelőtt a hazai PlayON kiadó, akik bejelentették, hogy az idén megjelenő Assassin's Creed 3 várhatóan magyar felirattal fog debütálni az itthoni boltok polcain. Amint az a hivatalos közleményben is olvasható, a cég mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megfeleljenek a rajongók elvárásainak a lokalizáció terén, és bár egyre kevesebb a honosított játék, a The Witcher 2 sikerei után úgy döntöttek, hogy itt az idő egy újabb AAA kategóriás alkotást is magyarítani.
A választásuk – nagyon helyesen – az Assassin’s Creed harmadik epizódjára esett, amely várhatóan 2012. október 31-én már a magyar nyelvi fájlokkal együtt fog megjelenni a boltokban. A lokalizáció sajnos csak feliratot takar, szinkronizációt nem, de bizonyára így is sokan örülnek majd a PlayOn döntésének.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy a kiadó nem csak a PC-s átiratokat, hanem a konzolos változatokat is ellátja felirattal. Na, tegye csak fel bátran a kezét, aki boldog lett a hír hallatán!
vendeg
14 éve, 3 hete és 4 napjaAztaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
14 éve, 3 hete és 4 napjaÚristeeeen!😄😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
14 éve, 3 hete és 4 napjaPéldát kéretik venni róluk!🙂
vendeg
14 éve, 3 hete és 4 napjaez nagyon nagyon kiraly hir! nalam het hire abszolut!!!
vendeg
14 éve, 3 hete és 4 napjaKirály! Csak nem értem, hogy az előzőknél miért nem jutott ez eszükbe….
vendeg
14 éve, 3 hete és 4 napjaNálam meg az év híre gyerekek!!! Ne viccelj, ez nem nap, nem hét híre!🙂 Végre valami fejlődés!🙂 Már úgyis untam a sok Dio3 őrültet!😄 Most már sokkal jobban várom!
vendeg
14 éve, 3 hete és 4 napjaJó kérdés…
vendeg
14 éve, 3 hete és 4 napjaNa végre valami jó ezen a szar napon!🙂 Eddig is rá voltam kattanva, de mostantól még a naptárba is bevésem bazd😄
vendeg
14 éve, 3 hete és 4 napjaÉs konzolra is!😮 Denaaagy!🙂
vendeg
14 éve, 3 hete és 3 napjaYeppp!!!!!😄😄😄😄
vendeg
14 éve, 3 hete és 3 napjaNagyon jó hír!🙂
Remélem, jó lesz a felirat, nem lesznek benne hülye elnevezések meg ilyesmi!🙂
maniac
14 éve, 3 hete és 3 napjaCsatlakozom a sok örömködőhöz, teli vigyorral írtam meg a hírt, annyira örültem neki.🙂🙂
vendeg
14 éve, 3 hete és 3 napjaKövetendő példa mindenkinek!🙂
Hatalmas game lesz alapból is, de így még érteni is fogom!🙂
vendeg
14 éve, 3 hete és 3 napjaKirály!🙂