Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint minden valamirevaló stúdió, úgy a az Arkane fejlesztői is nagy hangsúlyt fektetnek a nagybetűs Játékélményre, amelyet a Dishonored esetében (bizonyos szinteken) maguk a játékosok alakítanak. A múltkoriban látott trailer vélhetően sokunkat kilóra megvette, ám a fejlesztők tudják, hogy a mámor nem vakíthat el bennünket az idők végezetéig, ezért a kreatív társigazgatók néhány példánya elébünk járult, hogy körvonalazza nekünk ama élményt, amely - Raf Colantonio reményei szerint - minden játékos "sajátja lesz".
A társigazgató egy, a VG247-nek adott interjúban próbálta meg szavakba önteni a dolgot:
Úgy hiszem, minden végigjátszás kicsit más lesz. Ez nem azt jelenti, hogy minden játék alkalmával más sztorival szembesülünk, csupán azt, hogy minden végigjátszásnak meglesz a maga percről-percre zajló cselekménye. Az átfogó történet gyakorlatilag mindenki számára ugyanaz lesz: a többféle befejezés és a más-más ízvilág.
Ami azonban igazán számít, hogy mint játékos, úgy érzem, mintha a sajátom lenne az élmény. Azt látom, hogy „wow, a rendszer reagált a cselekedetemre és ez király volt!”
Hasonló véleményen volt kollégája, a Deus Ex és a Thief történetében szerepet játszott Harvey Smith is:
Más emberek másért fogják megvenni a játékot.
Egyesek csak rohannak majd és átrombolnak mindenen. És ez működik, nincs vele semmi gond. Mások több időt fordítanak majd rá, kreatívan és élménydúsan fognak játszani. És részünkről mindkét megközelítés rendben van.
stewenwolf
13 éve, 8 hónapja és 3 heteHát ez elég jól hangzik most így, de majd meglátjuk mi lesz ha ki is próbáljuk a cuccot.Én mindenesetre vevő leszek rá…
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteNagy érdekesnek tűnik, de kiváncsi vagyok a megvalósításra nagyon…
braddock
13 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn is a kreatív és élménydús játékosok közzé tartozom és ez rendben van!🙂