Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Amióta a Crytek lecsapta a Free Radical Design kezéről a nagy sikerű TimeSplitters címet, nos azóta folyvást csak lessük és lessük a vállalat brit bástyáját, ahonnan reményeink szerint egyszer kigördül a negyedik epizód is - amihez feltehetően már közelebb vagyunk, semmint azt gondolnánk. Történt ugyanis néhány órával ezelőtt, hogy az OXM UK roppant biztató értesülésekkel állott elő:
Megbízható OXM-es források azt állítják, látták a TimeSplitters 4-et futtatás közben. Ez nem garantálja azt, hogy valaha is kiadják – elvégre az egyik Star Wars: Battlefront 3 verziót is még bejelentés előtt leállították -, mindazonáltal biztató jel.
A szájt ugyanakkor hozzátette, hogy amennyiben valóban világra jön a várva várt folytatás, úgy „bizonyára a régi játékok is felbukkannak majd”.
Minthogy a stúdió már tavaly június óta vélhetően több ízben is meghányta-vetette a dolgot, igazság szerint éppen ideje volt valamilyen formában hallani a titokzatos negyedik felvonásról. Ám hogy ez igaz-e vagy pusztán pletyka? – ezt a kérdést a Ti megérzéseitekre bízom.
doublew
13 éve, 8 hónapja és 4 heteKirály a kép🙂